Brüsszelnek is tetszik
Az MNB üdvözli a tranzakciós illetékről szóló döntést
A Magyar Nemzeti Bank(MNB) üdvözli, hogy a kormány a "jegybank álláspontjával összhangban nem veti ki az MNB-re, annak intézményi és pénzügyi függetlenségét, illetve az Európai Unió alapszerződését is sértő tranzakciós illetéket".
2012.10.05 13:09MTIMatolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken ismertette a kormány új, 397 milliárd forintos egyenlegjavító programját, egyben bejelentette, hogy a tranzakciós illetéket mégsem terjesztik ki a Magyar Nemzeti Bankra.
Az MNB az MTI kérdésére pénteken közölte, hogy tanulmányozzák a bejelentett intézkedéseket.
Hozzátették: a készpénzfelvételre előírt 3 ezrelékes illeték, a Magyarországon kiemelkedően magas készpénzhasználat csökkentésén keresztül hozzájárulhat a gazdaság fehérítéséhez és növelheti a pénzforgalom hatékonyságát.
Az Európai Bizottság szóvivője is üdvözölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentését arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kikerül a tranzakciós illeték hatálya alól.
A magyar egyenlegjavító programról Olivier Bailly azt mondta, hogy annak valamennyi elemét tüzetesen elemzik, és majd csak november 7-én adnak arról értékelést, amikor közzéteszik az egész unióra vonatkozó gazdasági előrejelzést.
Bailly közölte, hogy nemcsak a Nemzetközi Valautaalap (IMF), hanem - csütörtökön - Olli Rehn, az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke is levelet küldött Magyarországra. Azt a szóvivő nem tudta megmondani, hogy mikor folytatódhatnak Budapesten az IMF/EU-tárgyalások a magyar kormánnyal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


