MKIK
Parragh: a magyar gazdaság szereplői erőn felül teljesítettek
Parragh László szerint a gazdasági-pénzügyi válság évei alatt a magyar gazdaság szereplői erőn felül teljesítettek, ennek köszönhető, hogy az elmúlt négy évben a gazdasági visszaesés nem haladta meg a 4 százalékot.
2012.10.01 14:41MTIA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke erről a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara negyvenegyedik, tisztújító küldöttgyűlésén beszélt hétfőn Miskolcon.
A kamara elnöke emlékeztetett arra, hogy Magyarország így is a válság egyik legnagyobb vesztese volt: 2008-hoz képest 2011 végéig 3,9 százalékkal esett vissza a GDP.
Parragh László elmondta, a magyar gazdaságot négy nagyon komoly sokkhatás érte: a kereskedelem visszaesése, a cserearányok romlása, az állami kiadások "összezuhanása", valamint a hitelpiac szűkülése, jószerivel befagyása.
Amíg nem fordul meg a trend, nem lesz javulás, az okok felszámolása nélkül nem lehet sikeres növekedési programot alkotni - szögezte le.
Kifejtette, Magyarország jószerivel az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, ahol az utóbbi években csökkent a kihelyezett hitelek mennyisége, miközben egy növekvő gazdasági környezetben a hitelek folyamatosan nőnek. Az, hogy ez a válság alatt megtorpan, természetes, de az, hogy 2008-hoz képest a hitelállomány euróban számolva 11,7 százalékkal csökkent, drámai - tette hozzá, jelezve azt is: biztos, hogy monetáris eszközöket kell alkalmazni ahhoz, hogy a cégek Magyarországon bejegyzett bankoktól vegyék fel a hiteleket, ugyanakkor az adórendszert egyebek mellett a megtakarítások ösztönzésére kell használni.
Parragh László kiemelte: az uniós források kérdésében a MKIK komoly befolyást szeretne elérni, a kamarának ebben is "markáns lesz a hangja". Emlékeztetett, a pénzfelhasználást nagyon erősen kritizálta a szervezet. Míg 2004 és 2006 között 90 százalékban sikerült lehívni az uniós forrásokat - amelyek 30 százalékát gazdaságfejlesztésre fordították -, addig 2007-től mostanáig csak 36 százalékát, és a pénzek alig több, mint 12 százaléka ment gazdaságfejlesztési célokra.
Mind mondta, ekkora pénzt odahagyni súlyos hiba, éppen ezért a kamara számára is meghatározó lesz, hogy az unió következő, 2020-ig tartó költségvetési időszakában hogyan osztják majd el a forrásokat. Hozzátette: az lenne a kívánatos, hogy az uniós pénzek döntő hányada a gazdaságban hasznosuljon.
Parragh László szerint az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a területi kamarák befolyása, és ez - reményeik szerint - a következő négy évben tovább fog nőni, mivel már a kormányzat is felismerte, hogy modern, európai kamarai hálózat nélkül nem tudja megszervezni a gazdaságot.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tisztújításán ismét Bihall Tamást választották a megyei kamara elnökének.
Kapcsolódó írások:
- A hatékonyabb gazdaságpolitika az alternatív IMF/EU-javaslat alapja
- Orbán: saját erőből meg lehet oldani a gazdasági bajokat
- Simor: stabil szabályozási környezet kell a beruházások növeléséhez
- Fitch: az amerikai költségvetési intézkedéscsomag a legnagyobb világgazdasági fenyegetés
- MNB: a gazdaság külső pozíciója a következő években javulhat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


