Sokat vesztettek
Visszaestek a nyugat-európai tőzsdék
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán meredeken estek, jóval többet vesztettek, mint amennyit kedden nyertek.
2012.09.26 17:42MTIA legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,68 százalékos napi csökkenéssel 1.100,98 ponton zárt, 9,95 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Két hónapja nem esett ekkorát ez a mutató egy nap alatt. Szerdán beborult az európai horizont: Spanyolországban utcai tüntetéssorozat, Görögországban széles sztrájkmozgalom jelezte, hogy az államháztartási egyensúlyteremtés áldozatai ellenállnak.
A spanyol központi bank első becslése szerint a spanyol gazdaság a harmadik negyedévben is hanyatlott. A befektetők már kedden is növekvő aggodalommal figyelték az új euróövezeti bizonytalanságokat Spanyolország és Görögország körül, és nincs sok remény az október elején kezdődő új vállalati beszámolási szezon iránt sem. Ám a keddi zárásra még esésből emelkedésre fordította a piaci irányzatot néhány bíztató amerikai adat. Ilyenek szerdán nem voltak, sőt ellenkezőleg: az új ingatlanok forgalmának váratlan augusztusi csökkenéséről érkezett hír csak gyorsította a lejtmenetet, élen a madridi tőzsdével.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 91,62 pontos, 1,56 százalékos romlással 5.768,09 ponton zárt, 3,51 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 148,60 pontos, 2,00 százalékos mínusszal 7.276,51 ponton végzett, 23,37 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal csökkent. Párizsban a CAC-40 98,97 ponttal, 2,82 százalékkal 3.414,84 pontra gyengült, ez 8,07 százalékkal jobb a múlt év véginél.
Tavaly 16,95 százalékot esett. A milánói FTSE MIB-40 3,29 százalékot, a madridi IBEX-35 3,92 százalékot vesztett, de az athéni ASE tőzsdemutató 0,38 százalékkal javult. Varsóban a WIG20 1,04 százalékkal 2.357,34 pontra fogyatkozott, a Mol ára 2,60 százalékkal 262,00 zlotyra süllyedt.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,10 százalékkal, az S&P 500-as 0,41 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,79 százalékkal volt az előző záró alatt. Az euró estefelé félúton lefelé 1,29-1,28 dollár között kétheti mélyponton, 0,39 százalékkal kevesebbet ért, mint kedd este. Svájci frankban, 1,21 frank alatt, 0,08 százalékkal lett olcsóbb. Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 109,07 dollárba került, 1,38 dolláros napi árveszteséggel.
A gázolaj ára tonnánként 13,75 dollárral 957,50 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1.741,75 dollárba került a kedd délutáni 1.771,60 dollár helyett azonnali szállításra Londonban, a dollár drágulása nyomán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06