IMF-meghallgatás
MNB: A 2008-as IMF/EU hitelmegállapodás nemzeti érdek volt
A 2008-as, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval kötött hitelmegállapodás nemzeti érdek, szükséges, fontos és sikeres volt, amelyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kulcsszerepet játszott.
2012.09.26 12:20MTISimor András a bizottsági ülés "A 2008-as IMF-megállapodás és körülményei" című napirendi pontjának meghívott előadójaként emlékeztetett: 2008 őszétől hosszabb lejáratokon és devizában gyakorlatilag lehetetlenné vált a magyar költségvetés finanszírozása.
"Akkor, október első hetében a forint már 10 százalékkal gyengült, a 10 éves állampapírok hozama 150 bázisponttal emelkedett, és egyes bankok csak az MNB támogatásával tudták biztosítani devizaforrásaikat" - fejtette ki.
Simor András rámutatott: a megállapodás aláírása után 2008 végére az árfolyam stabilizálódott, a hosszú lejáratú állampapírhozamok visszatértek a szeptemberi szintekre. A külföldi banktulajdonosok pedig 2010 őszéig, az IMF/EU megállapodás felmondásáig nem vontak ki forrásokat az országból.
A jegybank 2008-as előrevetítései szerint a kötvénykibocsátás elmaradása már decemberében az állam fizetésképtelenségét jelentette volna, a kincstárjegy-kibocsátás elmaradása hamarabb jelentett volna államcsődöt - mondta Simor András.
A jegybank elnöke emlékeztetett: a hitelmegállapodás megkötésének időpontjában a kilátások rendkívül bizonytalanok voltak. Rámutatott: Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) októberben sem forintban, sem devizában nem tudott kötvényt kibocsátani.
"Várható volt, hogy rövidebb lejáratú állampapírokat sem tud majd kibocsátani, és ez októberben be is következett" - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy miért ő jelezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé Magyarország hiteligényét, Simor Andárs úgy válaszolt: "Azért mert akkortájt az MNB volt megbízva, hogy képviselje az országot az IMF-ben".
Hozzátette: ezt úgy tette meg, hogy azzal az ÁKK vezérigazgatója és a miniszterelnök is egyetértett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06