Kamatcsökkentés
Londoni elemzők: "konfliktus és erősödő inflációtűrés" a monetáris tanácsban
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsán belüli "mélyülő konfliktusként" és a testület inflációtűrésének erősödéseként értékelték londoni felzárkózó piaci elemzők az MNB keddi kamatcsökkentési döntését.
2012.09.25 17:06MTIA jegybank kedden - a hasonló mértékű múlt havi enyhítés után, az MTI előzetes felmérésébe bevont londoni elemzők többségi előrejelzésének megfelelően - 0,25 százalékponttal 6,50 százalékra csökkentette alapkamatát. A keddi enyhítést kommentáló értékelésükben az egyik legnagyobb londoni pénzügyi elemzőcsoport, a 4cast szakértői kiemelték Simor András MNB-elnök sajtótájékoztatójából azt a kijelentést, hogy szűk többség voksolt a kamatcsökkentésre.
A ház elemzői ebből arra következtettek, hogy az augusztusihoz hasonlóan ismét 4:3 volt a szavazati arány. A 4cast közgazdászainak véleménye szerint a monetáris tanácson belüli "súlyosbodó konfliktusra" vall, hogy egymás után másodszor született ilyen minimális többségű kamatcsökkentési döntés. A ház szerint a szoros arányú voksolás mellett más jelek is a tanácson belüli konfliktus mélyülésére vallanak. A 4cast elemzői ezek közül kiemelték, hogy az új inflációs jelentésben szereplő forgatókönyvek egyike, amelyet az enyhítést pártoló tagok kértek, a jelenleginél magasabb potenciális reálgazdasági kibocsátási rátát feltételez.
Mivel a jelenlegi recessziós környezetben ez szélesebb negatív kibocsátási rést jelentene, egy ilyen modell gyorsabb dezinflációs ütemet is valószínűsítene, lehetővé téve a monetáris enyhítést. A 4cast elemzőinek értelmezése szerint azonban abból, amit Simor András ezzel kapcsolatban a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón elmondott, az tűnik ki, hogy az MNB-elnök még e derűlátó forgatókönyv esetére sem tartotta indokoltnak a keddi újabb kamatcsökkentést.
A 4cast elemzői szerint jóllehet Simor András "minden tőle telhetőt megtett" annak a véleményének a hangsúlyozására, hogy a kamatcsökkentési döntésnek nagyon gyenge a megalapozottsága, a monetáris tanács többségének sikerült ettől egyértelműen eltérő üzenetet eljuttatnia a piacra, a közlemény azon kitételével, hogy további kamatcsökkentések lehetségesek a kedvező piaci változások tartós fennmaradása esetén. A 4cast szakértőinek olvasata szerint ez azt jelenti, hogy a monetáris testület többsége szerint már a mostani piaci helyzetben is mód van még további enyhítésre.
A ház szerint mindent egybevetve az elmúlt két kamatdöntés nyomán világossá vált, hogy a négy külsős tag kész a konfliktusra a belső monetáris tanácsi tagokkal és láthatólag az MNB stábjával is.
Mindezek alapján a 4cast elemzői további enyhítést valószínűsítenek; keddi előrejelzésük szerint az MNB még az IMF/EU-megállapodás előtt újabb 0,50 százalékponttal csökkentheti alapkamatát. A cég szakértői szerint azonban a monetáris tanácson belüli "mélyülő és egyre ellenségesebb konfliktus" ronthatja Magyarország kockázati mutatóit, és ez a külső kondíciók romlása esetén erőteljesebb árfolyam-reakciókat jelenthet a hosszabb lejáratú állampapírok piacán és a forintpiacon is.
A keddi kamatdöntés utáni értékelésükben a Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői is arra a következtetésre jutottak, hogy a monetáris tanácson belüli megosztottság mélyül, és a ház szerint ez "aggasztó fejlemény". A Morgan Stanley londoni közgazdászai szerint az a tény, hogy az új inflációs jelentésben szereplő magas inflációs pálya ellenére is kamatcsökkentési döntés született, arra vall, hogy a MNB figyelmének középpontjában a teljes kosárra számolt fogyasztói infláció helyett most már egyre inkább a gazdasági növekedés áll.
A Morgan Stanley elemzői ebből arra következtettek, hogy "egyáltalán nem magasak az akadályok" a még további kamatcsökkentések előtt. A ház előrejelzése ennek alapján az, hogy az MNB az idei év vége előtt még legalább egy kamatcsökkentést végrehajt, 6,25 százalékra süllyesztve alapkamatát, és a kamatszint jövő nyárra 5,00 százalékon érheti el mélypontját.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői is arra a következetésre jutottak a keddi kamatcsökkentés utáni értékelésükben, hogy a jelentősen romló inflációs kilátások ellenére végrehajtott enyhítés jelzi a monetáris tanács egyre nagyobb toleranciáját a célszintet meghaladó inflációval kapcsolatban. A ház londoni elemzői szerint az MNB monetáris testülete valószínűleg csak akkor kezdene aggódni, ha tartós másodlagos inflációs hatások jelentkeznének.
A JP Morgan londoni szakértői szerint a külsős monetáris tanácsi tagokat a költségoldalról táplált, keresleti oldalról nem erősített infláció jó eséllyel kevésbé aggasztja, mint amennyire a belső kereslet támasztotta inflációs nyomás aggasztaná. A monetáris testületen belüli többségi nézet ugyanis az, hogy a magyar gazdaságban továbbra is jelentős a kapacitásfelesleg, és a gyenge belső kereslet is enyhíti a költségoldali inflációs sokkokat.
A JP Morgan elemzői közölték: jelenlegi alapeseti előrejelzésük az, hogy az MNB-alapkamat 2013 márciusáig 6,00 százalékra csökken, és a jövő év közepéig 5,50 százalékra süllyedhet tovább, ha létrejön az IMF/EU-megállapodás. A Capital Economics pénzügyi elemzőcég londoni közgazdászainak véleménye szerint azonban - részben éppen azért, mivel egyelőre nincs IMF-megállapodás - a felzárkózó európai térség többi gazdaságához képest szűkebb az MNB további enyhítési mozgástere. A ház elemzői közölték, hogy 2013 végére sem várnak 6,00 százaléknál alacsonyabb MNB-kamatot, sőt nem zárják ki a kényszerű kamatemelést sem a külső piaci viszonyok romlása esetére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06