Dolláralapú kötvény lenne
IMF/EU-tárgyalások: csak a megállapodás után várható devizakötvény-kibocsátás
Továbbra is tartja magát az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ahhoz, hogy csak az EU/IMF-megállapodás után várható devizakötvény kibocsátás.
2012.09.21 14:17MTIBorbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese a Gazdasági Rádiónak azt mondta: egy novemberi hitelmegállapodás esetén 1 hónapon belül a piacra tudnának bocsátani egy, feltehetően dolláralapú kötvényt. A rádió honlapján olvasható pénteki cikk szerint a ÁKK vezérigazgató-helyettese azt mondta: "nem változott az az elképzelés, hogy nyilvános államkötvény kibocsátás külföldön, kizárólag az IMF-EU megállapodás után valósulhat meg.
Ezt várja a piac is tőlünk egyébként.” Borbély László András úgy látja, hogy finanszírozás szempontjából nem létfontosságú az idei devizakötvény-kibocsátás, mert a tartalékokkal együtt ki tudják fizetni a kötelezettségeket. Mindez persze akkor igaz, ha a forint állampapírpiac továbbra is megfelelően működik - tette hozzá.
"Ha devizakötvény kibocsátás lesz, valószínűleg dollárkibocsátás lehet a favorit, mert jelenleg az amerikai alapoknak van igazán pénze" - fogalmazta meg a lehetséges forgatókönyvet az Államadósság Kezelő Központ helyettes vezetője, aki szerint akár 3-4 hét alatt meg tudnak szervezni egy ilyen kibocsátást "tokkal-vonóval". Az interjúban szólt arról is, hogy az ÁKK nagy sikerként értékeli a lakossági állampapír értékesítést, mert a tervezett mennyiség tízszeresét sikerült eddig eladni, és év végéig akár 400 milliárd forinttal is emelkedhet a hazai kézben lévő állampapír állomány.
Borbély László András a sikeres hazai állampapír-értékesítést a magas hozamszintek és az elindított reklámkampány együttes hatásával magyarázta. "Nem gondoltam volna, hogy épp júliusban lesz kiugró a növekmény, amikor 70 milliárddal nőtt a lakosság kezében lévő állampapír állomány, holott azt gondolhatná az ember, hogy akkor nyaralásra költik inkább a pénzüket az emberek" - mondta Borbély László András a Gazdasági Rádiónak.
Az ÁKK vezérigazgató-helyettese szerint az "kiemelkedően fontos, hogy jó hozamszinteken forognak az állampapírok (…) de be kellett ennek kerülnie ennek a köztudatba, ezért fontos volt a sikerben a reklámhadjárat is". Az ÁKK helyettes vezetője úgy látja: hosszabb távon az is megéri majd, hogy új fiókokat nyitott Budapesten a Magyar Államkincstár.
Borbély László András a külföldi befektetők számára tartott aukciókról azt mondta: "a hozamokban is megjelenik a jelentős kereslet (…) január-februárban még 9 százalékos hozamokról beszéltek a hosszú futamidejű papírok esetében, amelynél el lehetett adni egy aukción a magyar eszközöket, ehhez képest most már jelentősen 7 százalék alatt van a 3 és 5 éves kötvények hozama, és 7,2 százalék körül a 10 éves hozam.” Jelentősen csökkent az a felár, amit a legfejlettebb piacokhoz képest ki kell fizetni - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


