"Fideszes pártkomisszárok"
MSZP: nincs szükség luxus- és presztízsberuházásokra
Az MSZP szerint a luxus-, és presztízsberuházásokra fordított milliárdokból az emberek munkahelyteremtését kellene megvalósítani.
2012.09.15 16:00MTITörök Zsolt, a szocialista párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Babák Mihály fideszes országgyűlési képviselő által a héten benyújtott, a jövő évi költségvetést módosító javaslatnak, amely alapján a tervezett 3 milliárd forint mellett további 200 millió forintot kapna a Miniszterelnökség, az a célja, hogy "fideszes pártkomisszároknak" hozzanak létre "alibiállásokat".
Külön érdekességnek nevezte, hogy a Békés megye területi listáján a parlamentbe jutó Babák Mihály nyújtotta be a javaslatot, miközben a megyei önkormányzat 10 milliárdos adósságot halmozott fel az elmúlt években, és települési önkormányzataik is jelentősen el vannak adósodva.
Török Zsolt közölte: az MSZP ősszel olyan gazdaságpolitikai törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelynek az is része lesz, hogy a Kossuth tér átalakításhoz vagy a stadionépítésekhez hasonló, tízmilliárdokba kerülő "luxus, és presztízsberuházásokra" szánt költségvetési pénzt fordítsák munkahelyteremtésre. Az október közepén benyújtandó javaslatuk a munkahelyteremtéseket segítő és ösztönző járulékcsökkentéseket, és az igazságosabb, többkulcsos adórendszert is tartalmazza majd - tette hozzá.
Az MSZP szóvivője elfogadhatatlannak nevezte, hogy az a kormány, amely a legolcsóbb állam megteremtését hirdette, ma 127 miniszteri és államtitkári besorolású embert alkalmaz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


