A tiszta ivóvíz alapvető jog
Kezdetét vette az első Európai Polgári Kezdeményezés
Elindult kedden az első Európai Polgári Kezdeményezés (EPK), amelynek az előterjesztői azt szeretnék elérni, hogy az Európai Bizottság alkosson jogszabályt arról, hogy emberi jogként ismeri el a tiszta ivóvízhez és a szennyvízhálózathoz való hozzáférést.
2012.09.04 18:01MTI"Felhívjuk az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy olyan törvényt hozzon, amely a víz- és szennyvízhálózathoz való hozzáférési jogot úgy ismeri el, ahogy az Egyesült Nemzetek Szervezete ezt elismeri, és támogatja azt, hogy a víz és szennyvízelvezetés mindenki számára közszolgáltatás legyen" - áll az indítványban, amely az Európai Bizottság honlapján is olvasható. A kezdeményezőknek egy éven belül egymillió uniós polgár aláírását kell összegyűjteniük, hogy az indítvány sikeres legyen. A civil szervezetek és szakszervezetek kezdeményezéséhez az interneten és hagyományos módon, papíron is lehet csatlakozni.
Az EPK-t támogató Közszolgálati Szakszervezetek Európai Szövetségének (EPSU) beszámolója szerint az első fél nap alatt 1500-an az interneten, míg további 14 ezren írásban adták névjegyüket a kezdeményezéshez, amely az unió minden hivatalos nyelvén elérhető. A szervezet közleményében leszögezte, hogy a "víz emberi jog", és az Európai Unió minden egyes tagállamában kampányolni fognak a kezdeményezés sikerének érdekében.
"A víz nem árucikk, hanem közös vagyonunk" - magyarázta Anne-Marie Perret, az EPSU elnöke, a kezdeményezést felügyelő bizottság vezetője, aki azt is elmondta, céljuk az, hogy az európai közvélemény erejével érjék el, hogy az ivóvízhez és szennyvízhálózathoz való hozzáférést az európai jogalkotás emberi jogként ismerje el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


