Eurostat
Nőttek a termelői árak júliusban az euróövezetben és az EU-ban
Emelkedtek júliusban az előző havihoz képest az ipari termelői árak (PPI) az euróövezetben és az EU-ban - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
2012.09.04 11:33MTIA 17 tagú euróövezetben és a 27 tagú EU-ban egyaránt 0,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak júliusban az előző havihoz képest. Júniusban az euróövezeti PPI 0,5 százalékkal, az uniós pedig 0,8 százalékkal esett az előző havihoz képest.
Az idei júliusi termelői árak a 2011 júliusihoz képest az euróövezetben 1,8 százalékkal, az EU-ban pedig 1,5 százalékkal emelkedtek.
A legnagyobb havi emelkedés Görögországban volt, 2,1 százalékos, illetve Bulgáriában 1,9 és Litvániában 1,5 százalékos. A legnagyobb mértékben Dániában csökkentek a termelői árak júliusban, 1,6 százalékkal. Írországban és Svédországban 0,8 százalékkal csökkent a PPI.
Éves összevetésben Cipruson emelkedtek a legnagyobb mértékben a termelői árak az idén júliusban, 6,9 százalékkal. A második helyen Magyarország áll 6,1 százalékkal, majd Bulgária és Románia következik 4,5 százalékkal. Legkevésbé, 0,2 százalékkal Ausztriában, illetve 0,7 százalékkal Máltán emelkedett a PPI éves összevetésben. Dániában 0,9 százalékkal, Svédországban 0,8 százalékkal, az Egyesült Királyságban pedig 0,3 százalékkal csökkentek a júliusi termelői árak az egy évvel korábbival összevetve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


