A vegyes praxisokat is érinti
14 százalékkal nő az egészségügyi alapellátás finanszírozása
Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását.
2012.08.30 11:14MTIEz a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is - közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Az egészségügyi kormányzat becslése szerint az emelés legalább 27 ezer embert érint - mondta Szócska Miklós, kifejtve, hogy egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatoké pedig 25 ezer forinttal nő.
Az eszközfinanszírozási maradványösszegből biztosított emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, és beépül a jövő évi finanszírozásba is, "látjuk már a jövedékiadó-emelésből ennek a forrásait" - tette hozzá. Az államtitkár kitért arra is, hogy mivel a finanszírozásnövelés egyéni vállalkozókat, vállalkozásokat érint, kéri őket, a háziorvosokat, fogorvosokat, hogy gondoskodjanak az asszisztenseikről, szakdolgozóikról is.
Giró-Szász András kormányszóvivő a tájékoztatón emlékeztetett: idén a kabinet már végrehajtott egy 30,5 milliárd forintos fizetésemelést az egészségügyben, ami 86 ezer embert érintett. Most a korábbi bérfejlesztésből kimaradt dolgozók is jelentős pluszpénzhez jutnak - mutatott rá. A szóvivő hozzáfűzte azt is, a kormány régi adósságát törleszti azzal, hogy hozzákezdett az egészségügyi ellátórendszer strukturális átalakításához, mégpedig azért, hogy emelje az ellátás színvonalát, és hogy hatékonyabb, költségtakarékosabb, hosszan fenntartható legyen az intézményrendszer.
A kabinet célja az, hogy a lakóhelyétől függetlenül minden magyarnak közel azonos színvonalú intézményi ellátás legyen elérhető - mondta Giró-Szász András.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06