Mintegy 10 százalékkal növeli termelését
Közel egymilliárd forintos fejlesztés a Veritasnál Dunakilitin
Közel egymilliárd forintos fejlesztést hajt végre a Veritas Kft. az idén a Győr- Moson-Sopron megyei Dunakilitin; az európai autóipar számára üzemanyag vezetékrendszereket gyártó társaság 2012-ben mintegy 10 százalékkal növeli termelését, s a tavalyival megegyező, 10,5 milliárd forintos árbevétellel számol.
2012.08.19 07:55MTIA beruházás keretében gépeket, berendezések, új technológiákat vásárolnak, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az autóipar folyamatosan megújuló igényei szerinti termékeket tudjanak gyártani. A német Veritas AG 100 százalékos leányvállalata elsősorban a Volkswagen csoportnak és a BMW-nek szállítja az üzemanyag rendszereket.
A beruházások folyamatosak, amelyeket az tesz szükségessé, hogy a három-öt év alatt kifut egy-egy termék, s helyettük újak kerülnek a gyártmányskálába - mondta az ügyvezető Jáger Tibor.
Az 1.200 munkatársat foglalkoztató társaság bérmunkát végez az anyavállalatnak, tevékenysége nyereséges. Az esetenként hiányzó munkáslétszámot bérbevett dolgozókkal pótolni tudják, nagyobb gondot jelent viszont, hogy nehezen találnak felsőfokú műszaki végzettségű szakembereket, akikre egyebek között a gyártási folyamat fejlesztésben szükség lenne - mondta Jáger Tibor.
A német Veritas csoport éves árbevétele 600 millió euró, amelynek 36-38 százalékát a Dunakilitin működő kft. adja. A magyarországi társaság a csoport legnagyobb termelőüzeme.
A Veritas konszern autóipari beszállító, nyolc országban több mint 5.000 dolgozót foglalkoztat, főbb gyártmányai az üzemanyag rendszerek, továbbá a turbócsövek és a fröccsöntött termékek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
- 14:09 NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől
- 12:06 A gazdasági bizottság alkalmasnak ítélte Palotai Dánielt az MNB alelnöki posztjára
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06