Kétmilliárdért
Szennyvízcsatorna-beruházás kezdődik Siklóson
Megkezdődik Siklóson a napokban az a 2,1 milliárd forint értékű szennyvízközmű-beruházás, amelynek eredményeként a baranyai város csatornázottsága teljes, a szennyvíztisztítása korszerűbb lesz 2014-re.
2012.07.26 14:11MTIMarenics János, Siklós független polgármestere a kivitelezés indulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a városban modern és a korábbinál nagyobb kapacitású szennyvíztisztító épül, a bővülő szennyvízhálózatra pedig 1224 háztartás és több mint félszáz vállalkozás csatlakozhat. Öt belvárosi helyszínen szennyvízcsatorna-rekonstrukcióra kerül sor, emellett 19 kilométer hosszan gerinc- és 11 kilométeren bekötővezetékeket fektetnek le.
A politikus magyarázata szerint a beruházásra a környezet védelme érdekében és azért van szükség, hogy a mintegy tízezer lakosú, a turizmus és a közigazgatás tekintetében is a dél-baranyai térség egyik központjának számító Siklós megfeleljen az európai uniós elvárásoknak. Rámutatott, hogy a fejlesztés eredményeképpen az eddigi 54 százalékról 100 százalékra nő a csatornázottság. A beruházás nemcsak az emberek életkörülményein javít, hanem gazdasági szerepe is van: infrastrukturális hátteret biztosít a városba települő cégeknek.
A bruttó 2,1 milliárd forintos projekt mintegy 1,3 milliárd forint európai uniós támogatást élvez, a fennmaradó részt az önkormányzat saját erőből, továbbá a hálózathoz csatlakozó lakosok és cégek hozzájárulásából fedezi. Az érintett siklósiaknak egy összegben 200 ezer forintot kell fizetniük bekötésenként, de választhatják a tízéves törlesztést is, a díj ez esetben 260 ezer forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


