2014-ben adják át
Gasztronómiai park épül Békéscsabán
Gasztronómiai és fesztiválpark épül egy több mint 1,3 milliárd forintos turisztikai beruházás keretében Békéscsabán, az új létesítményeket a tervek szerint 2014 nyarán adják át.
2012.08.09 23:29MTIOpauszky Zoltán polgármesteri kabinetvezető csütörtökön az MTI-nek elmondta: a CsabaPark elnevezésű projekt költsége 1,347 milliárd forint, a program európai uniós és hazai támogatás segítségével, önerő nélkül valósulhat meg. Utalt arra, hogy Békéscsaba turisztikai pályázata zöld utat kapott, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság szerdán döntött 34 kiemelt, a Regionális Operatív Programok keretéből megvalósuló turisztikai beruházásról. Opauszky Zoltán hozzátette: a kivitelezési munkálatok a tervek szerint 2013 első negyedévében indulhatnak el és egy év alatt fejeződnek be, a látogatók a tervek szerint 2014 nyarán vehetik birtokba a kialakítandó létesítményeket.
Tájékoztatása szerint Békéscsaba önkormányzata 2012-ben nyújtott be pályázatot a CsabaPark megvalósítására. A projekt a csabai kolbász hagyományaira és szórakoztatásra épülő élménypark megvalósításáról szól, célja méltó helyszínt biztosítani a nemzetközi hírű Csabai Kolbászfesztiválnak és a többi országos hírű városi rendezvénynek, különleges élményt nyújtani a városba érkező vendégeknek, bemutatni a város és térsége épített örökségét. A beruházás keretében a fesztiválterületen kiépül a teljes infrastruktúra, utak és parkolók létesülnek.
A központi épület egy 1500 négyzetméteres "kolbászudvar-látogatóközpont" lesz, ahol a turisták interaktív program keretében részesei lehetnek egy hagyományos, falusi disznóvágásnak és kolbászkészítésnek, fogyaszthatnak és vásárolhatnak a termékekből, és a kolbászkészítés történetét is megismerhetik. Épül továbbá egy 2800 négyzetméteres fesztiválcsarnok, a gyerekeknek pedig egy 2500 négyzetméteres tematikus park Óriások konyhája néven, itt a kicsik játékos módon ismerkedhetnek meg a hajdani falusi udvarok állat- és növényvilágával, valamint a kolbász és egyéb helyi ételek elkészítésének fortélyaival - közölte Opauszky Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


