PSZÁF
Összesen 20 ezer devizaadós lépett be az árfolyamrögzítési rendszerbe
Az árfolyamrögzítési rendszerben 20.361 ügyfél nyitott számlát az év első hat hónapjában, akiknek a gyűjtőszámláján összesen 902 millió forint gyűlt össze - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján közölt adatokból.
2012.08.06 13:55MTIAktuális árfolyamon a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya június végén közel 183 milliárd forintot tett ki.
Az adatokból kiolvasható, hogy az árfolyamrögzítésbe belépők több mint 94,5 százaléka svájci frankban vett fel hitelt, a többiek egyenlő arányban japán jenben, illetve euróban adósodtak el.
Május 31-ig 10.827 gyűjtőszámlahitel-számlát nyitottak az árfolyamgáthoz csatlakozó ügyfeleknek, azaz júniusban csaknem megkétszereződött számuk. Május végéig a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya 102,733 milliárd forintot tett ki aktuális árfolyamon.
A törvény alapján a kibővített árfolyamgát április 1-jei hatályba lépése után a pénzintézetek kizárólag a közszféra dolgozóinak kérelmét voltak kötelesek befogadni, június 1-jétől a többi lakáshiteles kérelmét, szeptember elejétől pedig a szabad felhasználású devizakölcsönnel rendelkezőkét is. Több bank már májusban megnyitotta a lehetőséget a nem közszférában dolgozó lakáshitelesek előtt.
Az árfolyamrögzítés új rendszerébe azok léphetnek be, akik legfeljebb 20 millió forint összegű devizahitelt, vagy deviza alapú kölcsönt vettek fel. A parlament március közepén döntött arról, hogy ne a lakás értéke, hanem a felvételkori hitelösszeg legyen a meghatározó körülmény.
Az árfolyamrögzítésre öt évig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A bankok svájci franknál 180 forintos, eurónál 250 forintos, japán jennél pedig 2,5 forintos árfolyamot alkalmaznak az árfolyamrögzítés ideje alatt.
A devizakölcsön havi törlesztőrészletének árfolyamgát feletti részéből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell megfizetnie a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó szabályok szerint.
A Magyar Bankszövetség korábbi becslése szerint az árfolyamgát rendszerébe várhatóan a jogosult ügyfelek 75 százaléka lép be. A hitelintézetek összesen 610 ezret meghaladó olyan élő devizahitel szerződést tartanak nyilván, amelyeknél az ügyfelek jogosultak az árfolyamrögzítésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


