Magasabb jegyárak várhatók
NFM: szeptembertől módosul a közösségi közlekedés díjrendszere
Szeptembertől módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer, a buszközlekedésben a jegyárak minden viszonylaton magasabbak lesznek, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa.
2012.07.25 11:20MTIA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye szerint a változások a vasúti utazást támogató és a szolgáltatások színvonalához igazodó tarifarendszer kialakítását célozzák. Az átalakítás első lépcsőjében az eddig egységes tarifarendszert – a személyszállítási törvénynek megfelelően – országos, elővárosi és regionális szolgáltatásokra bontott elemek váltják fel, döntő részben változatlan díjtételekkel. Az emeltszintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak mind a vasúti, mind az autóbuszos közlekedésben.
Az emeltszintű országos vonatjáratokon (IC, EC, EN) fizetendő pótjegy díja az utazási távolsággal arányosan, a menetjegyek övezeti besorolásához igazodva nő. A kiegészítő díj a 280 kilométernél rövidebb utazások esetében azonban a jelenlegi, 400 forintos szint alatt marad. A kezdetben korlátozott körben bevezetendő minőségi autóbuszos felár szintén a távolsági övezettel arányosan nő, így a közúti díj minden viszonylaton magasabb lesz, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa. Ezzel megszűnik a vasút versenyhátránya az emeltszintű szolgáltatások területén, és a kedvezőbb áraknak köszönhetően az utasok nagyobb arányban választhatják az InterCity (IC), EuroCity (EC) vonatokat - olvasható a közleményben.
A jegyeknél megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa. A helyközi díjszabás 5 kilométeres díjtétele évek óta növekvő mértékben marad el a helyi közlekedési tarifák alapszintjétől. A helyi vonaljegyek összege már több településen meghaladja a 10 kilométeres helyközi jegy árát is. A legkisebb helyközi tarifa az állandó költségeket sem fedezi, és kedvezőtlenül befolyásolja a helyi és helyközi közlekedés közötti munkamegosztást - magyarázza a minisztérium közleménye. A módosítások az előzetes becslések szerint évi 3 milliárd forinttal növelik a szolgáltatók bevételeit, ezzel kismértékben csökkennek a költségvetés terhei is.
A bevezetett változtatások utasforgalomra gyakorolt hatásait a szaktárca legkorábban fél év múlva felméri, majd a tapasztalatok alapján megteszi az esetleg szükséges korrekciókat. A várakozások szerint a tarifarendszer módosítása elősegíti az utazási igények kötöttpályás közlekedés felé irányítását, a helyközi közösségi közlekedés versenyképességének javítását. A szolgáltatással arányos díjszintek érdekeltté teszik a szolgáltatókat a magasabb színvonalú kínálat kialakításában és fenntartásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06