Csalódottak a befektetők
Bernanke nem helyezett kilátásba monetáris lazítást
Veszteségbe fordultak a vezető amerikai tőzsdemutatók, mert az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke nem utalt monetáris enyhítésre a szenátusi bankbizottság keddi meghallgatásán.
2012.07.17 17:47MTIBen Bernanke elmondta: lassul az amerikai gazdaság növekedése, ezért a Fed kész további lépéseket tenni, ha nem javulnak a feltételek. Az elnök mindazonáltal még csak célzást sem tett arra, hogy mik lennének ezek a lépések. A piacok azt várták, hogy a Fed vezetője monetáris lazítást helyez kilátásba.
A befektetők csalódottsága miatt a vezető amerikai tőzsdemutatók veszteségbe fordultak. Az indexek még fél százalék körüli emelkedéssel indították a keddi kereskedést, másfél órával rá azonban a Nasdaq 0,65 százalék, a DJIA index 0,50 százalék, a S&P mutató 0,43 százalék mínuszban állt.
Ben Bernanke emlékeztetett arra, hogy a tavalyi második fél évben 2,5 százalékkal nőtt az amerikai hazai össztermék (GDP) éves szinten. Az ütem mintegy két százalékra lassult az idei első három hónapban, és valószínűleg még ennél is szerényebb lesz a június végével záródó második negyedévben.
Ben Bernanke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az európai adósságválság jelentős kockázat az Egyesült Államok gazdaságára és pénzügyi rendszerére nézve. A Fed-elnök aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy csak lassan csökken a munkanélküliség. A január és március közötti időszakban havonta átlagosan 226 ezer új munkahely jött létre, a következő három hónapban azonban már csak 75 ezer. Júniusban 8,2 százalék volt a munkanélküliség, hasonlóan májushoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


