A fejlesztést a magas talajvíz tette szükségessé
Szennyvízberuházás 450 millió forintból Rábatamásiban
Közel 450 millió forintos szennyvízberuházás indult a Győr-Moson-Sopron megyei Rábatamásiban európai uniós támogatással.
2012.06.16 08:49MTIAz év végéig megvalósuló projekthez 370 millió forintot nyert el az ezer fős település önkormányzata a Nyugat-dunántúli Operatív Programból - mondta Spiteller László polgármester az MTI-nek. Az önerő döntő hányadát a lakosság, kisebb részét az önkormányzat állja.
A fejlesztést elsősorban a magas talajvíz tette szükségessé, ami miatt telente és az esős időszakokban szinte lehetetlenné vált a szennyvíz elvezetése. A probléma megoldása érdekében a lakosság a beruházás mellé állt, a községbeliek több mint 80 százalékának részvételével megalakult a víziközmű társulás. A szerveződés tagságának többsége már be is fizette a 180 ezer forintos önrészt, ezért nem kellett felvenni a 20 millió forintos hitelt, amellyel korábban számoltak - mondta a polgármester.
A beruházás keretében mintegy 14 kilométer hosszú csatornahálózat és egy 110 köbméter napi kapacitású szennyvíztisztító telep készül el az év végére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06