Átmenetiből kiterjesztett
A közműcégekre is kiterjesztik a "Robin Hood-adót"
A szektort terhelő különadó megszűnése után, jövőre is megmarad az energiaellátók jövedelemadója, mértéke pedig nyolcról tizenegy százalékra nő. Az áram- és gázcégeken kívül a víz- és csatornaszolgáltatóknak, valamint a települési hulladékkezelőknek is fizetniük kell.
2012.06.04 22:10MTIA "Robin Hood-adóként" ismert közteher mértékének emeléséről és a fizetésre kötelezettek körének kiterjesztéséről hétfőn döntött a parlament. Változás az is, hogy az adóbevétel a jövő évtől a központi költségvetést illeti meg, nem a távhőtörvényben meghatározott célok - így az energiatakarékosság - megvalósítását szolgáló előirányzatokat.
A módosításokat Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úgy jelentette be, hogy a kormány egy harmadik, harmincszázalékos társasági adókulcsot vezet be a közműcégeknek és az energiaszolgáltatóknak. Valójában a társasági adókulcs 19 százalék marad, ehhez adódik a hasonló adóalappal számított, a jövő évtől 11 százalékos jövedelemadó.
A 2009-ben bevezetett, átmenetinek szánt adónem fenntartását a tárcavezető azzal indokolta, hogy a kormány elkötelezett a költségvetési hiány tartása és az államadósság csökkentése mellett, a közteherviselés elvéből pedig az következik, hogy a nagyobb adófizető képességű vállalatok több adót fizessenek.
"Az energiaellátók jövedelemadóját fizetők piaca stabil, ugyanakkor a verseny korlátozottan érvényesül, ezért a piaci szereplők képesek arra, hogy az alacsony társasági adószinthez képest magasabb összegű, a jövedelmet terhelő adót fizessenek" - írta az adózást érintő törvénymódosítások indoklásában Matolcsy György, megjegyezve, hogy mivel az energiapiaci szereplőkéhez hasonló helyzetben vannak a vízszolgáltatók és települési hulladékkezelők, indokolt rájuk is kiterjeszteni a fizetési kötelezettséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


