Maximum havi négyszáz, illetve ezernégyszáz forint
Változnak a távközlési adó szabályai
Támogatta a parlament a távközlési adó szabályainak megváltoztatását kedden.
2012.05.29 19:03MTIA Ház május 18-án döntött a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről; a július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is.
Az akkor elfogadott szabályokat a parlament most, kevesebb mint két hét elteltével a gazdasági bizottság javaslatára úgy változtatta meg, hogy idén az adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb négyszáz, a cégeknél ezernégyszáz forint lehet. Az eredeti kormányjavaslat hétszáz, illetve kétezer-ötszáz forintos maximumot írt elő, ezeket azonban a változtatás eredményeként csak a jövő évtől, az ágazati különadó megszűnése után alkalmazzák majd. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc beszélgetés változatlanul adómentes lesz.
A bizottság a változtatásokat a távközlési szolgáltatók javaslatainak figyelembe vételével indokolta.
A Ház más, az adózást érintő törvénymódosításokhoz benyújtott indítványokról is döntött, jóváhagyva, hogy már júliustól kedvezőbb, 18 százalékos áfakulcs alá sorolják a nemzetközi jelentőségű szabadtéri zenei fesztiválok belépőjegyeit.
Az adótörvény-változásokról jövő héten tart zárószavazást az Országgyűlés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


