Sztrájkolnak az újságírók
Hírek nélkül maradt Görögország
Hírek nélkül maradt hétfőn Görögország, miután 24 órás általános sztrájkot tartottak a média dolgozói, állásaik megőrzését követelve, s tiltakozva a válság miatt a sajtóban is általánossá vált fizetéscsökkentések ellen.
2012.05.28 16:33MTIA televíziók és rádiók többsége, továbbá az ANA nemzeti hírügynökség egyetlen hírt vagy közleményt sem adott ki, s a legnagyobb internetes portálok sem frissítették oldalaikat, a napilapok pedig nem jelennek meg kedden.
A hajnali 3 órakor kezdődött munkabeszüntetés elvben minden görög újságíróra nézve kötelező volt, mivel a sztrájktörőket a szakszervezetek szankciókkal sújthatják.
Az akciót minden újságíró szakszervezet támogatta, "méltó kollektív szerződések aláírását", valamint "a munkahelyek megőrzését" követelve, válaszul azokra az elbocsátási hullámokra, amelyek az adósságválság 2010-es kezdete óta több mint négyezer újságírót sújtottak már.
Az érdekvédők szerint az ágazat munkaadói emellett hónapok óta egyéni szerződéseket kényszerítenek alkalmazottaikra, fizetésük 20-30 százalékos csökkentésével, és kényszerszabadságolásokkal.
Az 1990 óta a politikai összefonódások, no meg a bőséges banki hitelek, s a médiaszabályozás hiánya miatt mesterségesen megnövelt görög médiában az elmúlt két évben többek között három nagy lap is tönkrement, köztük a baloldali sajtó két oszlopa, a To Vima hetilap és az Eleftherotipia című napilap. Emellett eltűnt a színről az Alter magán televíziós csatorna is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


