Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
2012.05.24 15:45MTIA nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasznak adott interjúban azt mondta: a bevezetendő pénzügyi tranzakciós illeték olyan XXI. századi "taktikai atomfegyver", amely lehetővé teszi, hogy Magyarország a foglalkoztatás terén felvegye a versenyt az ázsiai országokkal, ehhez ugyanis csökkenteni kell az élőmunka terheit.
Az MSZP-s Burány Sándor erre csütörtökön sajtótájékoztatón úgy reagált: valójában a kormány gazdaságpolitikájának következményei érnek fel egy "atomfegyver pusztításával".
Véleménye szerint ezt támasztja alá, hogy amíg a magyar GDP 1,5 százalékkal esett vissza az idei első negyedévben, addig Szlovákiában és Lengyelországban is 3 százaléknál nagyobb a növekedés, és a térségben jövőre is a magyar gazdaság növekedési kilátásai a legkedvezőtlenebbek.
Burány Sándor hozzátette: Magyarország ma egyetlen mutató, az infláció, az 5,5 százalékos pénzromlás mértékét nézve éllovas Európában.
A szocialista párt szerint mindezen csak úgy lehet változtatni, ha a kormány kiszámítható befektetési környezetet teremt, betartja például a bankszövetségnek tett ígéreteit, tartózkodik az év közbeni adóemelésektől, mielőbb megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és visszatér a kétkulcsos személyi jövedelemadózáshoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


