Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
Budapestre helyezi európai központját a próbavásárlásos minőségellenőrzést végző Bare International, a tervek szerint két éven belül 35-40 munkatárs dolgozik majd a budapesti irodában - közölte Mike Bare, a társaság elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2012.05.24 12:57MTIA próbavásárlás megfigyeléses kutatási módszer, a "titkos" próbavásárlók segítségével a megbízó cégek objektív képet kaphatnak munkatársaik szakmai felkészültségéről, hozzáállásáról, lojalitásáról, szolgáltatásaik színvonaláról.
Az Amerikai Egyesült Államokban 1987-ben alapított cég a '90-es évek végén nyitotta első irodáját Európában. A vállalat tavaly választotta Budapestet második irodájának helyszínéül, és az eddigi kedvező tapasztalatok alapján döntöttek úgy, hogy ide helyezik át az európai központot - mondta Mike Bare.
A budapesti irodának jelenleg 13 munkatársa van, innen irányítják 55 ország projektjeit. Körülbelül 3.000 aktív, speciális kiképzett próbavásárlóval dolgoznak együtt.
A próbavásárlást a legkülönbözőbb területeken veszik igénybe, egyebek mellett szállodák, éttermek, benzinkutak, üzletek, bankok. Nem ritka, hogy a konkurencia vizsgálatát kérik a megrendelők.
A közép-kelet európai régióban, így Magyarországon is rendszeresen végeznek próbavásárlásokat multinacionális cégek megbízásából, magyar cég azonban egyelőre nincs a megbízóik között - mondta kérdésre válaszolva a Bare elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


