Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Magyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".
2012.05.17 12:14MTIÁprilis 25-én mérföldkőhöz érkeztek az IMF/EU-egyeztetések Magyarországgal azzal, hogy az Európai Bizottság zöld lámpát adott a tárgyalások megkezdéséhez, azaz létrejött a politikai kompromisszum - közölte Fellegi Tamás, aki június elsején adja át a posztot Varga Mihálynak, aki jelenleg a Miniszterelnökség államtitkára.
A konferencián Fellegi Tamás azt hangsúlyozta, hogy az IMF/EU párossal júniusban elkezdődhetnek a tárgyalások, és azokat megállapodással egy őszi időpontban le lehet zárni. Jelezte azt is, hogy Magyarországnak nem érdeke a tárgyalások elhúzása megállapodás nélkül, azaz "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".
"Most a tárgyalások öt résztvevőjének, az IMF/EU mellett az Európai Központi Banknak, a magyar kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak is az az érdeke, hogy folyamatosan üzenetet küldjön a piacnak, miszerint a megállapodás létre fog jönni" - fogalmazott a tárgyalásokat eddig vezető tárca nélküli miniszter.
Azokat a kompromisszumokat, amelyeket Magyarország vállalt annak érdekében, hogy a tárgyalások elinduljanak, például a jegybanktörvény módosítását, a törvénykezésben meg kell oldani - tette hozzá.
Az európai uniós partnerekkel meg kell állapodni a tárgyalások pontos menetrendjéről, mivel az EU-nak olyan belső szabályai, illetve dokumentumai vannak, amelyek meghatározzák, hogy kinek milyen időkeretben kell teljesítenie a vállalásait ahhoz, hogy a tárgyalások megkezdődjenek, és a szükséges tárgyalási mandátumokat ki lehessen adni - vázolta fel a folyamatot a tárca nélküli miniszter.
Globális kérdésekről szólva Fellegi Tamás úgy vélekedett, a jelenlegi gazdasági válság politikai válságként is jellemezhető, ezért a stabilitásnak is három területet kell átfognia: a pénzügyi-gazdasági stabilitás mellett, társadalmi és politikai stabilitásra van szükség.
Kapcsolódó írások:
- IMF-tárgyalások - Az MNB alelnöke óvatosságra int a kamatalakításban
- Varga: az IMF-tárgyalások mihamarabbi megkezdésén dolgozom
- Londonnak tetszik Varga IMF-főtárgyalói kinevezése
- Lázár vezeti a Miniszterelnökséget, Varga lesz az IMF-főtárgyaló
- Londoni elemzők 15 milliárd eurós csomagot jósoltak nekünk
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


