Rogán váltja Lázárt
Lázár vezeti a Miniszterelnökséget, Varga lesz az IMF-főtárgyaló
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Az IMF-főtárgyalói poszton Fellegi Tamást Varga Mihály követi.
2012.05.11 08:13MTILázár Jánost - aki el is vállalta a Miniszterelnökség vezetését, így le kell mondania hódmezővásárhelyi polgármesteri posztjáról - Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, a parlament gazdasági bizottságának elnöke válthatja a Fidesz-frakció élén - közölte a kormányfő, a Fidesz elnöke. Elmondta, pártja elnöksége is támogatja, hogy Rogán Antalt javasolja a képviselőcsoportnak a frakcióvezetői posztra.
A Miniszterelnökséget jelenleg vezető államtitkár, Varga Mihály június 1-jétől Fellegi Tamás utódja lesz, vagyis tárca nélküli miniszterként ő vezeti majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat.
Fellegi Tamás elvégezte a munkát, amivel megbíztuk - mondta Orbán Viktor. "Nagyon nehéz munkát végzett el, hálás vagyok azért a teljesítményért, amit nyújtott. Az egész ország köszönettel tartozik neki: óriási ellenerők munkálkodásának közepette elérte, hogy meg tudjuk kezdeni a tárgyalásokat Magyarország pénzügyi lehetőségeinek bővítéséről az IMF-fel és az EU-val" - fejtette ki a kormányfő, aki szerint ezen a területen a politikai munka véget ért, a tárgyalások meg fognak kezdődni, és egy szakközgazdászra van szükség.
A Miniszterelnökségen a jövőben három államtitkár dolgozik: ketten jogi munkát végeznek majd, a harmadik pedig a kormányfő külkapcsolataiért lesz felelős. Utóbbit Orbán Viktor azzal magyarázta, hogy ennek a területnek nőni fog a jelentősége a következő két évben.
"Megvagyok az egésszel, készen vagyok" - válaszolta a kormányátalakítást firtató kérdésre Orbán Viktor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06