Rettegnek az esetleges drasztikus pénzromlástól
Menekítik a bankokból euróikat a görögök
Görögországban a lakosság növekvő mértékben veszi ki a bankokból euróban tartott készpénzét, nyilvánvalóan attól való félelmében, hogy az ország euróövezetből történő esetleges távozása drasztikus pénzromlást von maga után.
2012.05.16 10:28MTIEzt Karolosz Papuliasz államfő közölte a parlamenti pártok vezetőivel kedden, amikor egy esetleges szakértői kormány felállításáról folytatott velük eredménytelenül végződő tárgyalásokat. Elmondta, hogy a görög nemzeti bank elnöke, Jeórjiosz Provopulosz tájékoztatása szerint hétfőn az emberek mintegy 700 millió eurót vettek ki a bankokból.
"Provopulosz úr azt mondta nekem, hogy nincs pánik, de nagy a félelem, amely pánikba csaphat át" - mondta az elnök a tárgyalásról készült jegyzőkönyv szerint. A jegybankelnök arra számít, hogy a helyzet a következő hetekben tovább romolhat.
A görögök már hónapok óta folyamatosan veszik ki a pénzintézetekből megtakarításaikat, de ez a folyamat eddig rendezett keretek között zajlott, a bankfiókok előtt nem alakultak sorok.
Tavaly ősszel, mielőtt egységkormány alakult a konzervatív és a szocialista, valamint több kisebb párt részvételével, a pénzügyi válságtól megrettenve a tehetős görögök mintegy 200 milliárd eurót menekítettek külföldre.
Kedden kudarcot vallott az utolsó kísérlet is arra, hogy a május 6-i előre hozott választások nyomán új kormányt alakítsanak Görögországban. A pártvezetőkkel tartott egyeztetésen megbukott az államfőnek az a javaslata, amely szakértői kormány megalakítását célozta. A következő lépésként júniusban új választásokat kell tartani. Amennyiben a radikális pártok, amelyek az eddigi kormány takarékossági csomagját elutasítják, a választásokon tovább erősödnek, az országot a nemzetközi segély leállítása és ennek nyomán államcsőd fenyegeti. Küszöbön áll az euróövezetből való kilépés is. Papuliasz kedden már egy tragédia lehetőségére figyelmeztetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


