Kutatási-fejlesztési projektek
Egyetemek, kutatóintézetek és vállalatok konzorciumai pályázhatnak
Megjelenik június közepén az a versenyképességi szerződési pályázat, amelynek keretében kutatási-fejlesztési projektek megvalósítására pályázhatnak egyetemek, kutatóintézetek és vállalatok konzorciumai.
2012.05.14 18:18MTIEzt Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára közölte a húsz évvel ezelőtt alapított BME Nagysebességű Hálózatok Laboratóriumának hétfői rendezvényén - tájékoztatta az Ericsson Magyarország az MTI-t.
A tájékoztatás szerint az államtitkár elmondta azt is: a pályázat keretösszege 9,4 milliárd forint, amelyhez a tervek szerint még az idén további, legalább 10 milliárd forint támogatás biztosítható.
A Budapesti Műszaki Egyetemen a kutatóhelyet 1992-ben az Ericsson támogatásával alapították, a laboratórium azóta a hazai telekommunikációs hálózatkutatás egyik legfontosabb tudományos műhelyévé fejlődött.
A kutatásokban résztvevő hallgatók és doktoranduszok gyakorlati tudással, képzett szakemberként kerülnek ki a munkaerőpiacra. Az Ericsson Magyarország 1700 munkatársat, köztük 1200 kifejezetten kutatás-fejlesztési tevékenységet végző mérnököt foglalkoztat, így különösen fontos számára a csúcstechnológiák alkalmazásában jártas fiatal diplomás munkaerő, illetve a húsz éve tartó kooperáció - közölte a cég.
Februárban bocsátották fel Magyarország első műholdját, a Masat-1-et, amelyet az egyetem hallgatói és doktoranduszai alkottak meg, a munka egy része az Ericsson Komplex Hardverfejlesztő Laboratóriumában folyt. A hétfői rendezvényen a Masat is bejelentkezett, üzenetben üdvözölte a 20 éves laboratóriumot, és elküldte legfrissebb felvételeit a Földről.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


