"Ezt a vitát le fogjuk folytatni"
Kötelezettségszegési eljárást indít Brüsszel a SZÉP-kártya miatt
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára közölte: a SZÉP-kártya rendszere miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen.
2012.05.10 16:07MTIA politikus a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének közgyűlésén beszélt arról, hogy "Brüsszel kötelezettségszegési eljárást fog indítani" Magyarország ellen a SZÉP-kártya rendszere miatt. "Ezt a vitát le fogjuk folytatni", és tovább folyik a SZÉP-kártya terjesztése is - tette még hozzá.
Úgy fogalmazott: "ez inkább dicséret számunkra", ugyanis az volt a cél, hogy a szolgáltatók számára csökkenjen a korábbi igen magas jutalék, és egyszerűsödjön az elfogadói rendszer.
Kitért rá, hogy nem volt viták nélküli a rendszer elindítása, de minden várakozást meghaladóan - az április közepi adatok szerint - már több mint 500 ezer munkavállaló igényelte a kártyát. Csak szálláshelyre mintegy 6,5 milliárd forintot fordítanak a kártyabirtokosok, az összeg az év során elérheti a korábban is remélt 20 milliárd forintot.
A kormány tavaly március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásáról.
Az idén februárban került nyilvánosságra, hogy az Európai Bizottság vizsgálja az újonnan bevezetett magyar utalványokat. Sajtóértesülések szerint az uniós végrehajtó testülethez egyes piaci szereplőktől panasz érkezett.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) akkor úgy reagált: érthetetlennek tartja a SZÉP-kártya kibocsátásának feltételeit ért uniós kritikát.
Az Európai Bizottság a kibocsátás feltételrendszerét kifogásolta. Az NGM szerint a SZÉP-kártya bevezetésével a kormány liberalizálta a korábban a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány monopóliumát képező üdülési juttatási piacot. A kártyakibocsátást jelenleg is három vállalatcsoport végzi, és a vonatkozó kormányrendeletben foglalt feltételek teljesítése mellett a jövőben is bárki beléphet erre a piacra - közölte a korábban a tárca.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


