Tele minden parlamenti párt kasszája
Nyereséggel zárta a 2011. évet az LMP is
Mintegy 284 millió forint bevételről és csaknem 143 millió forint kiadásról számolt be a Lehet Más a Politika (LMP) 2011-es gazdasági évről készített és a Hivatalos Értesítőben megjelent jelentésében.
2012.05.09 09:35MTIA tavalyi évet mintegy 140 millió forintos plusszal zárta az ellenzéki párt, tagdíjbevételei 4 millió forintot tettek ki, az állami költségvetésből 249 millió forinthoz jutott; adományokból 11 millió folyt be a pártkasszába, az "egyéb bevétel" 19 millió forint volt.
Az LMP működési kiadásai több mint 84 millió forintot emésztettek fel, eszközbeszerzésre egy, politikai tevékenységre 25 millió forintot fordítottak, az egyéb kiadások összege mintegy 32 millió forintra rúgott tavaly.
A Hivatalos Értesítő korábbi számaiban megjelent beszámolókból kiderült, hogy a parlamenti pártok közül a Fidesz mintegy 130, az MSZP csaknem 73, a Jobbik 160, a KDNP pedig nagyjából 47 millió forintos többlettel zárta a 2011-es évet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


