Az élelmiszerláncok élén
Nielsen: a Tesco, a CBA és Coop a legnagyobb forgalmúak
A Tesco, a CBA és a Coop áll a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi láncok tavalyi Nielsen-toplistája élén, a sorrend 2010-hez képest nem változott.
2012.04.30 09:47MTIA Nielsen becslése szerint a Tesco forgalma 705,2 milliárd forint volt tavaly, 2010-ben 666,5 milliárd. Igaz, 2011-ben összesen 212 üzlete működött Magyarországon, héttel több, mint egy évvel korábban.
A CBA forgalma tavaly 565 milliárd forint volt, 10 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban, az üzleteinek száma 5-tel 3.077-re nőtt.
A harmadik helyen szereplő Coop 5.225 üzlettel 510 milliárd forint forgalmat ért el 2011-ben, csakúgy mint 2010-ben, de akkor még 5.250 üzlete volt.
A Nielsen a toplistán három helycserét regisztrált: a Lidl az Auchan elé került, a rangsor hatodik helyére. Az Aldi a drogerie marktot előzte, és a tizenegyedik helyet foglalja el. Közülük a Lidl 234,6, míg az Aldi 69,0 milliárd forint bevételt ért el a Nielsen becslése szerint. A Rossmann pedig most tizenharmadik, mivel a Match-nál nagyobb lett a bevétele az elmúlt év során.
A piackutató szerint 2010-hez képest a legnagyobb ütemben a Lidl, az Aldi, a Tesco, a Penny és a drogerie markt növelte bolthálózatát. A Lidl 13 új üzletet nyitott tavaly, az Aldi ötöt, a Tesco hetet, míg a Penny Market és a drogerie markt hármat-hármat.
A Nielsen szerint Magyarországon az alacsony fogyasztói bizalom ellenére az előző évhez képest tavaly csak mérsékelten csökkent az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti eladása a mennyiséget tekintve.
A piackutató szerint a napi fogyasztási cikkek kis- és nagykereskedelmi vállalatok aktivitását tükrözi a tévéreklám költési toplista: tavaly 3,38 millió reklámot sugároztak, ebből több mint egyharmad, 1,27 millió jutott az élelmiszerek, háztartási vegyiáruk és kozmetikumok gyártóira, csaknem 90 ezer pedig a boltláncokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


