Jogellenes volt Tátrai szerződésének megszüntetése
Kétszázmillióba kerülhet Oszkó döntése
Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter jogszerűtlennek minősített döntése közel 200 millió forintjába kerülhet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek a társaság szerdai közleménye alapján azért, mert a bíróság elsőfokú döntése szerint Tátrai Miklós, a zrt. egykori vezérigazgatója munkaszerződésének 2009 júliusi megszüntetése jogellenes volt.
2012.04.18 11:59MTIA közlemény emlékeztet arra, hogy az MNV Zrt. korábbi vezérigazgatója, Tátrai Miklós által még 2009-ben indított munkaügyi perben a kedden tartott tárgyaláson a bíróság elsőfokú ítéletet hirdetett. Mivel e szerint a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg, a bíróság az elmaradt munkabér, annak kamatai, valamint kárátalány címén összesen közel 200 millió forint megfizetésére kötelezte az MNV Zrt.-t.
Tátrai Miklós az MNV Zrt. megalakulásától töltötte be a vezérigazgatói tisztséget. Személyi alapbére havi 3,5 millió forint, átlagkeresete 5 millió forint felett volt. Tátrai Miklós emellett tagja volt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak (NVT) is, amiért további 850 ezer forintos tiszteletdíj illette meg.
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter 2009. július 14-i hatállyal rendkívüli felmondás útján szüntette meg Tátrai munkaviszonyát. Tátrai ezt követően munkaügyi pert indított, hivatkozással arra, hogy munkaviszonyának megszüntetése jogellenes volt.
A közlemény szerint az első fokon eljárt bíróság az ítélet indoklása során arra a megállapításra jutott, hogy Tátrai Miklós munkaviszonyának megszüntetésére nem az akkori pénzügyminiszter, Oszkó Péter, hanem a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) lett volna jogosult.
A bíróság szerint a rendkívüli felmondás nem volt kellően megalapozott, az indoklás legfeljebb rendes felmondás gyakorlására adhatott volna okot. A bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy Tátrai Miklóst elmaradt munkabérként közel 160 millió forint és kamatai, kárátalányként kéthavi átlagkeresetként közel 11 millió forint illeti meg. Emellett az MNV köteles 3 millió forint perköltség megfizetésére is.
Tátrai Miklós keresetet nyújtott be az elmaradt prémium megfizetésére is, ezt az igényt azonban a bíróság nem találta megalapozottnak.
Az MNV Zrt. az elsőfokú bíróság szóban kihirdetett ítéletét nem kívánta kommentálni. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az első fokon eljárt bíróság szerint a Pénzügyminisztérium akkori vezetője, Oszkó Péter jogellenes döntést hozott. E jogellenes döntés súlyos erkölcsi hatásaival és pénzügyi terheivel kell most az MNV Zrt.-nek szembesülnie - áll a közleményben. Az MNV az elsőfokú bíróság írásba foglalt ítélete kézhezvételét követően dönt arról, hogy élni kíván-e jogorvoslattal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06