Több száz járatot kellett törölni
Vége a sztrájknak a német repülőtereken
Németországban befejeződött kedden délután a repülőtereken a szolgáltatói ágazat szakszervezetének (ver.di) figyelmeztető sztrájkja, amely miatt több száz járatot kellett törölni.
2012.03.27 18:22MTIA munkabeszüntetés miatt összesen 11 németországi repülőtéren állt le rövidebb-hosszabb időre a forgalom. Frankfurtban, az ország legnagyobb repülőterén a napi 1.300 járat közül 450-et kellett törölni, a Lufthansa, a legnagyobb német légitársaság pedig több mint 400 járatot törölt az országos menetrendjében keddre betervezett 1.850 közül.
A ver.di a közszférában zajló bértárgyalások szerdai fordulója elé időzített figyelmeztető sztrájkkal a béremelési követelésének kívánt nyomatékot adni. A szakszervezet 6,5 százalékos, és legkevesebb havi 200 eurós fizetésemelést követel a közszférában dolgozó 2 millió munkavállalónak. A munkaadói oldal ajánlata 3,3 százalékos emelés két évre korlátozva, és 200 eurós egyszeri juttatás.
A munkabeszüntetés március eleje óta tart megszakításokkal, és mindig más-más tartományokban. Kedden a repterek mellett Hamburgban, Rajna-vidék–Pfalz és Saar-vidék tartományban sztrájkoltak, több településen például nem szállították el a szemetet, egyes városokban zárva tartottak az óvodák, és voltak kórházak, ahol csak a halaszthatatlan műtéteket végezték el.
Frank Bsirske, a ver.di vezetője a frankfurti repülőtéren tartott szakszervezeti gyűlésen mondott beszédében kiemelte, hogy a keddi sztrájk "az utolsó figyelmeztetés" volt, és hamarosan határozatlan idejű általános sztrájk következhet, ha a munkaadói oldal nem fogadja el a követeléseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:06 A Columbia Egyetem teljesíti a Trump-adminisztráció által támasztott feltételeket
- 6:04 Újraválasztották Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökévé
- 22:51 Folytatódik a változékony időjárás
- 20:51 Dílereket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
- 18:50 Visszatértek Romániába a Tate fivérek
- 16:49 Süth Miklós: még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén
- 14:48 Nébih: hatósági intézkedések a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06