Visszaélések a diákvízummal
Kamudiákok tízezrei Nagy-Britanniában
A brit számvevőszék szerint mintegy ötvenezren vándoroltak be Nagy-Britanniába tanulás ürügyén, kihasználva a "diákvízum" nyújtotta lehetőséget, de valójában illegális munkavállalókról van szó.
2012.03.27 17:19MTIAz eubusiness.com portál által ismertetett jelentés szerint az Európai Unión kívülről, tanulmányi célokból benyújtott kérelmezők hatoda élt vissza a 2009-ben bevezetett rendszerrel, amely nem gondoskodott a diákok utólagos ellenőrzéséről.
A számvevőszék azért is bírálja a brit határellenőrzési hivatalt (UKBA), mert azzal sem törődött, hogy a vízum lejárta után távoznak-e a diákok.
A számvevőszék megbízott egy céget, hogy derítse fel az UKBA által már keresett 812 bevándoroltat, a cégnek egy héten belül sikerült felkutatni az illegálisakat, és ez mindössze 3000 fontba (egymillió forint) került. "Ez az egyike az általam látott legmegrázóbb jelentéseknek, amelyek a csapnivaló vezetés okozta visszaélésekről szólnak" nyilatkozta Margaret Hodge, a brit parlament költségvetési bizottságának vezetője.
"Teljességgel elfogadhatatlan, hogy a programot úgy indították útjára, hogy nem gondoskodtak ellenőrzéséről" - fűzte hozzá a képviselő, megállapítva: "a hivatal keveset tett annak érdekében, hogy megakadályozza a diákok (nagy-britanniai) tartózkodását a vízumok lejárta után. Rendkívül aggasztó, hogy a hivatal nem tudja, hányan vannak még az országban lejárt diákvízummal".
Az új rendszer hatályba lépése óta évente 292 ezer vízumot és 110 ezer hosszabbítást adtak ki diákoknak és hozzátartozóiknak. A legtöbben Kínából, Bangladesből és Indiából érkeztek a szigetországba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:06 A Columbia Egyetem teljesíti a Trump-adminisztráció által támasztott feltételeket
- 6:04 Újraválasztották Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökévé
- 22:51 Folytatódik a változékony időjárás
- 20:51 Dílereket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
- 18:50 Visszatértek Romániába a Tate fivérek
- 16:49 Süth Miklós: még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén
- 14:48 Nébih: hatósági intézkedések a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06