Az MSZP szerint drágulnak a hitelek
Milliárdokat veszít az ország az IMF-megállapodás hiánya miatt?
Az MSZP szerint milliárdokkal drágítja meg az állam által felvett hiteleket, hogy a kormány vonakodik végrehajtani azokat a jogszabály-módosításokat, amelyeket az Európai Bizottság elvár, s ezzel késlelteti a tárgyalások megkezdését a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
2012.03.23 12:35MTIJózsa István frakcióvezető-helyettes pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: előző nap a kormány 45 milliárd forint hitelt vett fel magas, 9 százalékos kamatra. Két éve, mielőtt az Orbán-kormány búcsút intett az IMF-nek, egy hasonló hitelcsomag költsége legalább kétmilliárd forinttal kevesebb volt - jelentette ki, megjegyezve, igaza van a miniszterelnöknek, hogy egyelőre a piacról is finanszírozható az államadósság, de látható, hogy csak rendkívül nagy költségekkel.
Véleménye szerint az IMF-megállapodás halogatása az embereknek is nagy terhet jelent, elsősorban az állam "bevételi éhsége", illetve a forintárfolyam gyengesége miatt. Hozzátette: ha tovább csúszik a valutaalappal kötött egyezség, az a januárihoz hasonló árfolyamromlást, a kockázati felár emelkedését okozhatja, és így a kormány még 9 százalékos kamattal sem jut majd hitelhez.
Az MSZP-s politikus ezért azt sürgette, hogy a kabinet mielőbb hajtsa végre az Európai Unió által várt törvénymódosításokat, s ezzel nyisson utat az IMF-tárgyalások előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


