Eltüzelt pénz
Nyolcmillió euró égett el a krasznahorkai várban
Március 10-én leégett a krasznahorkai vár teljes tetőszerkezete, valamint a harangtorony illetve a Gótikus Palotában berendezett kiállítás. Az épületben hatalmas károk keletkeztek - de pontosan mekkorák?
2012.03.22 10:13ma.huAz épületegyüttes – és a szlovák kulturális minisztériumhoz tartozó műemlék ingatlanok döntő többségének - biztosítását több társaság közösen látja el, melyből a legnagyobb részesedéssel a Generali Csoporthoz tartozó Generali Slovako rendelkezik.
Közleményében a Generali kifejti: a kárszakértők előzetesen 8 millió euróra becsülik a károkat (ebből 7 millió az épületkár és 1 millió az ingóságokban keletkezett kár). A Generali Slovako az elmúlt napokban már át is utalt 2 millió eurót a szlovák kulturális minisztérium számára annak érdekében, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a szlovák és a magyar történelmi hagyományok szempontjából is kiemelkedő jelentőségű kulturális érték mielőbbi rekonstrukciója.
A minisztériumhoz tartozó többi műemlékkel együtt a biztosítás évi 11,6 millió euró értékig fedezi az ingatlanokban keletkezett károkat, míg az ingóságokban (műtárgyak, kiállítási tárgyak, könyvek, szobrok, stb.) bekövetkezett károkat 3,3 millió euró értékhatárig téríti meg.
A szlovák kulturális miniszter a felújítással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a vár akár már szeptemberben részlegesen látogatható lehet, a felújítás pedig nem fog évekig elhúzódni, néhány hónapon belül újra fogadhatnak látogatókat.
Az eddig beérkezett információk alapján további jó hír, hogy a várban lévő műtárgyak mintegy 90 százaléka átvészelte a tűzvészt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


