A szállodaszövetség szerint
Versenyhátrányt okoz a hotelekben a szivarszoba hiánya
Nem, vagy csak kis mértékű forgalom-visszaesést okozott a szállodákban a nemdohányzók védelméről szóló törvény, de versenyhátrányt jelent, hogy nem létesíthető szivarszoba az újonnan megnyíló hotelekben és azokban sem, amelyekben korábban nem volt.
2012.03.16 12:17MTIA héten több szocialista képviselő is közös módosító javaslatot nyújtott be a témában. Eszerint szállásszolgáltatást nyújtó intézményekben megfelelő és kellően szigorú feltételek esetén a nemdohányzók érdekeinek maximális figyelembevételével - az egészségügyi államigazgatási szerv ellenőrzésével - dohányzó szobákat és kijelölt szivarszobákat lehetne üzemeltetetni.
A szövetség egyetért a benyújtott módosító javaslatokkal.
Mint írják, a gyógyszállodák esetében versenyhátrányt jelent, hogy ezekben teljes mértékben tilos a dohányzás. Tehát nem megengedett sem a vendégszobában, sem a szobák erkélyén, a hotel kertjében, annak teraszain. Becslések szerint ha a szállodának nincs egy egyébként szellőzéssel, légkondicionálással megfelelően ellátott külön helyisége, akkor akár több millió forintba kerülhet egy szivarszoba kialakítása.
A nemdohányzók védelméről szóló törvény az idén január elsején lépett hatályba, és tiltja a dohányzást közforgalmú intézményekben - így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást. A dohányzási tilalom betartását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ellenőrzi, annak megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik. Ekkortól a népegészségügyi szakigazgatási szervek magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak szabályszegés esetén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


