A 15-24 éves korúak több mint fele munkanélküli
Nagyon kevés fiatal dolgozik Görögországban
Decemberben újabb csúcsra hágott a munkanélküliség Görögországban, a ráta 21 százalékra emelkedett az előző havi 20,9 százalékról. A 15-24 éves korúak körében első ízben haladta meg a munkanélküliségi ráta az 50 százalékot.
2012.03.08 14:50MTIA görög statisztikai hivatal, az ELSTAT csütörtöki jelentése szerint 2011 egészében a munkanélküliségi ráta 17,3 százalékra szökött fel az előző évi 12,5 százalékról, decemberben pedig 21 százalékkal rekordot döntött, ez kétszerese az eurózóna átlagos rátájának és 41 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
Különösen sanyarú a fiatalok helyzete, a 15-24 éves korosztályban decemberben első ízben haladta meg az állástalanok száma a dolgozókét, arányuk elérte az 51,1 százalékot.
Az Európai Unió és az IMF által a Görögországnak nyújtandó pénzügyi mentőcsomag feltételéül szabott költségvetési megszorítások következtében csődhullám és üzembezárások sorozata indult meg. A gazdaság 2008 óta egyötödével zsugorodott és 600 ezer állás, a munkahelyek 10 százaléka szűnt meg.
A nemzetközi hitelezők nyomására a kormány - a foglalkoztatottságot ösztönzendő - mintegy 20 százalékkal, 580 euróra csökkentette a havi bruttó minimálbért. Ezt azonban továbbra is többen sokallják, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a napokban kifogásolta, hogy ez még mindig több, mint más válság sújtotta országokban, például Spanyolországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


