Kicsi keretösszegek
Szánalmasan kevés a bérkompenzációs pályázat - változtatna a Jobbik
A Jobbik szerint a kormány által bejelentett pályázat a bérkompenzáció teljesítésére elkésett, diszkriminál a vállalkozások között és "szánalmasan kevés" keretösszeggel gazdálkodik - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Volner János.
2012.03.01 11:56MTICzomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán jelentette be, hogy a kormány döntött arról, milyen feltételek mellett pályázathatnak támogatásra azok a vállalkozások, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos bérkompenzáció végrehajtása. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosításokat várhatóan még márciusban elfogadhatja a parlament.
A 21 milliárd forint keretösszegű pályázat feltételei szerint a kormány azokat a cégeket tudja támogatni, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik a kompenzációt.
További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot. A támogatások várhatóan a júniusi bérekre már rendelkezésre állnak - tette hozzá az államtitkár, aki szerint ezek a feltételek biztosítják, hogy valóban azok a cégek indulhassanak sikerrel a pályázaton, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos kompenzáció.
A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint ugyanakkor a 21 milliárd forintos keretösszeg "szánalmasan kevés", hiszen ennek a többszörösére lenne szüksége a vállalkozásoknak az egykulcsos adó bevezetésének és az adójóváírás kivezetésének kompenzációjához.
Ráadásul Volner János szerint a szigorú feltételekkel a kormány diszkriminál a vállalkozások között és csak töredékük számára teszi elérhetővé a pályázati forrásokat.
A frakcióvezető-helyettes végül hozzátette: azzal, hogy leghamarabb júniusban érvényesíthetik a cégek a kompenzációt, tulajdonképpen a kormány a saját maga által hozott adóintézkedéseket csak közel fél éves késedelemmel képes kompenzálni.
Volner János azt mondta, a Jobbik a "szemmel láthatóan nem működőképes adórendszer" visszavonását követeli, a hatályos szja-szabályok nélkül ugyanis nem lenne szükség az "elhibázott" bérkompenzációra sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


