Folyik a felszámolás
A Malévval együtt zuhannak a hitelezők?
Folyik a Malév február 14-én megkezdett felszámolása, a vagyon feltérképezése és a lehetséges források feltárása, s a vizsgálatok jelenlegi szakaszában biztosnak látszik, hogy az összes hitelezői igényre a cég vagyona nem nyújt fedezetet - tájékoztatta a Malév szerdán.
2012.02.29 16:44MTIAz írásban kapott tájékoztató úgy fogalmaz: "a vizsgálatok jelenlegi szakaszában az már bizonyos, hogy a cég vagyona, mint azt már korábban is említésre került, várhatóan nem nyújt fedezetet a hitelezői igények teljes körű kielégítésére".
A március első napjaiban esedékes februári bérkifizetés a Malév munkavállalói számára rendben és határidőre megtörténik - hangsúlyozta a Malév.
Az utasok kárigényeinek rendezése a csődtörvényben meghatározott rend szerint folyik. A felszámoló intézet folyamatosan gyűjti az igényeket, nyilvántartásba veszi, majd ezt követően hitelezői kategóriába rendezi és erről hivatalos értesítést küld a bejelentőknek.
A Malév-jeggyel rendelkező magánszemélyeknek a repülőjegy vásárlásból, illetve a légi személyszállítási szerződésből eredő igényei - a törvény alapján - a hitelezők kielégítési sorrendjében a negyedik helyen állnak.
A csődtörvény szerint ha a társaság felszámolási vagyona nem fedezi az összes hitelezői igényt, akkor a vagyonból először a felszámolási költséget, majd a zálogjoggal biztosított hitelezői követeléseket, ezt követően pedig a tartásdíj és járadék jellegű követeléseket kell kielégíteni. Az ezután fennmaradó vagyonból – amennyiben ilyen még van – elégítik ki a többi hitelezőt a követeléseik arányában.
A Malév tájékoztatójában emlékeztet arra, hogy a hitelezőknek a felszámolási eljárás kezdetétől számított 40 napon belül kell bejelenteniük a felszámolónak a légitársasággal szembeni követelésüket. A felszámoló a bejelentést nyilvántartásba veszi, majd hitelezői kategóriába sorolja, s erről az eljárásról a hitelezőt minden esetben értesíti.
A felszámolásba került légitársaság ismét felhívja a figyelmet arra, hogy az utazási irodáknál vásárolt repülőjegyek esetében a kárigény benyújtásának határideje március 2., míg a bankkártyával vásárolt repülőjegyek esetében a kártyakibocsátó bank hivatott a vásárlók kárigényét kielégíteni, így ebben az esetben az igényt ide, és nem a légitársasághoz kell benyújtani.
A felszámolás folyamatáról a légitársaság továbbra is rendszeresen tájékoztatást ad honlapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


