Hasznos megbeszélések amerikai képviselőkkel
Befektetőbarát környezetet kértek a magyar kormánytól
Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott budapesti látogatásán az amerikai törvényhozás külügyi bizottságának küldöttsége, amely tájékozódott az utóbbi másfél évben végrehajtott magyarországi reformokról és egyebek mellett azt kérte a magyar kormánytól, hogy a továbbiakban is biztosítsa a befektető- és üzletbarát gazdasági környezetet.
2012.02.25 14:10MTIAz Egyesült Államok budapesti nagykövetségének szombati közleménye szerint az öttagú kongresszusi delegáció február 23. és 25. között találkozott Martonyi János külügyminiszterrel, parlamenti képviselőkkel, kormányzati tisztségviselőkkel, a civil társadalom és vallási szervezetek képviselőivel, továbbá az Amerikai Kereskedelmi Kamara vezetőivel is.
A delegáció "hasznos megbeszéléseket" folytatott az Európát érintő gazdasági nehézségekről, azoknak a magyar gazdaságra gyakorolt hatásairól, valamint azokról az intézkedésekről, amelyeket a magyar kormány a gazdasági nehézségek mérséklésére kidolgozott. A washingtoni küldöttség felhívta a figyelmet az Egyesült Államok és Európa közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fontosságára.
A nagykövetség beszámolója szerint az amerikai képviselők az elmúlt másfél évben hozott, az egyházakkal kapcsolatos intézkedésekről is tájékozódtak. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták a minden vallási szervezetet megillető egyenlő bánásmód elvének fontosságát, amelyet "az Egyesült Államok alapvető értéknek tekint".
A kongresszusi delegáció ezenkívül kifejezte elismerését Magyarország hozzájárulásáért az afganisztáni ISAF (a NATO vezette nemzetközi haderő) tevékenységéhez és a NATO vezette balkáni missziókhoz.
Az amerikai küldöttség pénteken - amikor Martonyi János külügyminiszterrel találkozott - üdvözölte a magyar kormány kétharmados parlamenti felhatalmazását, ugyanakkor fontosnak nevezte az ellenzék bevonását a törvényalkotásba.
A Dan Burton, a képviselőház külügyi bizottsága európai és eurázsiai albizottságának republikánus elnöke vezette delegáció egyetlen nyilvános programja péntek délután volt: a küldöttség tisztelgett Raoul Wallenberg emléke előtt a holokauszt idején folytatott embermentő tevékenységéről ismert svéd diplomata szobránál a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


