Hatnak a szankciók
Irán nyakán marad az olaja?
Irán nehezen talál vevőt exportra szánt olajának csaknem negyedére, jeleként annak, hogy az iráni nukleáris fejlesztési program miatt bevezetett nyugati szankciók máris éreztetni kezdik hatásukat.
2012.02.20 12:37MTIA londoni Financial Times gazdasági napilap iparági forrásai szerint Teherán napi 500 ezer hordó pluszmennyiséget próbál értékesíteni Kínának és Indiának; ez a tavalyi átlagos napi iráni nyersolajexport 23 százaléka.
A lapnak nyilatkozó szakértők egyike szerint Iránnak "súlyos problémái vannak új vásárlók fellelésével".
Ha Irán március közepéig nem talál vevőt erre az olajra - amely éppen megegyezik az európai finomítók által tavaly vásárolt iráni olajmennyiséggel -, akkor kénytelen lesz az el nem adott olajat tartályhajókon tárolni, vagy kitermelését visszafogni. Mindkét megoldás az olajárak emelkedését okozhatja - áll a hétfői Financial Times-ban.
A lap idézi a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatait, amelyek szerint Kína - az iráni olaj legnagyobb egyedi vásárlója - tavaly naponta átlagosan 550 ezer hordó iráni nyersolajat vett, jelenlegi iráni olajimportja azonban ennek a mennyiségnek a fele. Az IEA szerint mindeközben az európai finomítók is már visszafogták iráni olajvásárlásaikat.
Az EU a múlt hónapban döntött az iráni olajimport-stopról, de az intézkedést teljes körűen csak július 1-jétől érvényesíti, hogy az iráni nyersolaj fő európai vásárlóinak - Görögországnak, Spanyolországnak és Olaszországnak - legyen ideje más beszerzési források után nézni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


