Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Az LMP szerint Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Hódmezővásárhely polgármestereként "közpénzből tőzsdézett" a város rábízott vagyonával, amivel eljátszotta hitelét.
2012.02.03 12:18MTISzilágyi Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Lázár Jánost politikai felelősség terheli tetteiért, amik után szerinte a kormányoldal már soha többé nem emelheti fel szavát hitelesen a "spekulatív tőkemozgások" ellen. Lázár János 2007-ben személyesen dicsekedett azzal, hogy több mint egymilliárd forintos hasznot hozott Hódmezővásárhelynek az árfolyamnyereségre spekulálással - emlékeztetett.
Az LMP politikusa elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője a kétharmados parlamenti többség tudatában "zsarolja" azt a bankot, amellyel szerződésben áll az általa vezetett város. Mint mondta, nagyon álságos, hogy Lázár János a saját hibájából eredő árfolyamveszteségért már nem vállalja a felelősséget.
Az ellenzéki képviselő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a bankok felelőssége mellett sem szabad elmenni, ugyanis a pénzintézetek is tehetnek egyes önkormányzatok eladósodásáért. Szilágyi Péter szerint azonban nem lehet egyenlőségjelet tenni a közé, amikor egy kistelepülés saját fenntartása miatt kénytelen hitelt felvenni, vagy amikor az önkormányzatok "különböző spekulatív mozgásokkal" igyekeznek tovább növelni a beruházásaikra felvett hitelt. Kiemelte: az LMP szerint a települések gondjaira egy önkormányzati kockázati alap felállítása jelentené a megoldást, amelyben az önkormányzatok közösen állapodhatnának meg a számukra kedvező feltételekben.
Szilágyi Péter arra kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, vizsgálja ki frakcióvezetője és a hódmezővásárhelyi közgyűlés elmúlt években tett gazdasági lépéseit. Felidézte továbbá, hogy az LMP korábban - Lázár Jánoshoz hasonlóan - felvetette egy az önkormányzatok eladósodottságával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


