Ismét ezer milliárd dollár fölött
USA - Ilyen hosszan tartó költségvetési hiányra még nem volt példa
A kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) kedden ismertetett előrejelzése szerint az amerikai szövetségi költségvetés hiánya az idén is ezer milliárd dollár feletti lesz, már a negyedik egymást követő évben haladja meg ezt a szintet.
2012.01.31 18:38MTIA CBO szerint a szeptember végén záródó évben a költségvetési hiány 1,079 ezer milliárd dollár lesz. Ez némileg kisebb a tavalyinál, de meghaladja az augusztusban előre jelzett 973 milliárd dollárt.
A szeptemberrel záródott 2011-es költségvetési évben a halmozott hiány 1.296 milliárd dollár volt, a harmadik egymást követő évben haladta meg az ezer milliárd dollárt a deficit. 2009-ben rekordszintű, 1.420 milliárd dollár volt a hiány, 2010-ben pedig 1.294 milliárd dollár.
A folyó költségvetési év decemberrel záródott első három hónapjának halmozott hiánya 321,74 milliárd dollár volt, mintegy 47 milliárd dollárral alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az amerikai költségvetés decemberben már 39. hónapja volt folyamatosan deficites, ilyen hosszan tartó hiányra még nem volt példa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


