Olcsóbb ételt akar a Fidesz
Tíz százalékos élelmiszer-áfát akar a Fidesz
A Fidesz azt javasolja, hogy csökkentsék az élelmiszerek árának áfatartalmát a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra - mondta a párt agrárpolitikusa vasárnap Budapesten. Az ötletet részletező javaslatot hétfőn nyújtják be a parlamentben.
2008.04.27 17:56MTIA Fidesz az élelmiszerek áremelkedésének megakadályozásáért az javasolja, hogy e termékek árának áfatartalmát a jelenlegi húsz százalékról csökkentse tíz százalékra az Országgyűlés - közölte sajtótájékoztatóján Font Sándor. Hozzátette: az erről szóló javaslatukat hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek.
Közölte: azt, hogy ez a lépés hogyan érintené a költségvetést, nem tudja megmondani, hiszen arra nincs adat, hogy az élelmiszerforgalmazásban mekkora a szürke gazdaság aránya, és ez mennyivel csökkenne az áfa mérséklésével. Ám szinte bizonyos, hogy az áfa csökkenésével a szürke gazdaság visszaszorítását is el lehetne érni - mondta a politikus.
Emellett továbbra is fenntartják azt a tavalyi javaslatukat - tette hozzá -, hogy a kormány adja vissza a gazdáknak az intervenciós alapból korábban elvett 25 milliárd forintot. Javaslatuk indoklásaként a politikus elmondta: míg tavaly az Európai Unió tagállamaiban 2,8-3 százalék körüli volt átlagosan az élelmiszerek árának növekedése, addig Magyarországon ez elérte a 11,5 százalékot, s egyes termékek esetében ezt a mértéket is jóval meghaladja az árnövekedés.
Font Sándor példaként - egyebek mellett - az étolaj árának 52 százalékos, a liszt árának 48 százalékos növekedését említette. Fontos adat még - közölte -, hogy a magyar családok jövedelmükből 27 százalékot költenek élelmiszerre, ami szintén jóval magasabb az EU-átlagnál. Mint mondta, az áremeléssel a magyar termelők sem jártak jól, sokkal inkább élvezték ennek hasznát a végeladók.
Emlékeztetett: a Fidesz már a múlt évben jelezte, hogy milyen élelmiszerár-emelkedés várható, hiszen ezt - mint mondta - az OECD előrejelzésekből is tudni lehetett. Már ekkor tettek javaslatot a folyamat megállításáért, ám a kormány, bár lett volna eszköze, mégsem tett semmit - közölte a politikus, aki annak a véleményének adott hangot, hogy e mögött "Veres János pénzügyminiszter és a költségvetés érdeke áll".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


