Az EB köti az ebet a karóhoz
Brüsszel - A jegybank függetlenségétől függünk?
Pia Ahrenkilde Hansen, José Manuel Barroso bizottsági elnök szóvivője hangsúlyozta: a Magyarország által igényelt pénzügyi támogatásról folytatandó tárgyalásokkal kapcsolatban az Európai Bizottság továbbra is kulcsfontosságúnak tekinti a magyar jegybank függetlenségének biztosítását.
2012.01.25 13:25MTIElmondta, hogy Barroso és Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi brüsszeli találkozóján az elmúlt időszak magyar törvényalkotási folyamatával kapcsolatban számos kérdést tisztáztak, de sok ügyben ez a tisztázás még várat magára. A Barroso-Orbán találkozó azonban nem az összes jogi részletkérdés egyeztetését szolgálta, és ilyen formán nem helyettesíthette az alapos szakmai párbeszédet - tette hozzá.
Megerősítette, hogy miután a magyar kormányfő gyors hivatalos válaszokat ígért az Európai Bizottság által felvetett aggályokra, Brüsszelben most ezeket a válaszokat várják, és bíznak abban, hogy azok alapján hamarosan meg lehet majd oldani a nyitott ügyeket.
Az Európai Bizottság a múlt kedden a jegybank és az adatvédelmi hatóság függetlenségének, valamint a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozó magyar szabályozásnak az ügyében indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, egy hónapos válaszadási határidőt szabva a budapesti kormánynak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


