Államosítások jönnek?
Rettegnek a kirúgásoktól a tanárok
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alátámasztottnak látja azon félelmét, hogy a közoktatási rendszer államosítása megfelelő alapot teremt a szakszervezeti érdekegyeztetés kizárásához, az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez és a pedagógusok elbocsátásához.
2012.01.23 14:31MTIAz érdekvédelmi szervezet hétfői közleményében felidézte, hogy 2011. december 12-én a megyei közgyűlések elnökeit és a megyei kormányhivatalok vezetőit levélben arra kérte, hogy az állami fenntartásba kerülő intézmények átvételi eljárásába, a munkáltatói jogokkal kapcsolatos egyeztetési folyamat kidolgozásába vonják be a PSZ illetékes megyei tisztségviselőit.
A szakszervezet 2012. január 20-án a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács ülésén a közoktatásért felelős helyettes államtitkártól értesült arról, hogy valamennyi átvett közoktatási intézmény esetében kiírták a nyilvános pályázatot a vezetői feladatok ellátására.
"Ezért tényként lehet megállapítani, hogy a kormány és szervei ismét figyelmen kívül hagyták a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi törvénynek a területi érdekegyeztetésre vonatkozó rendelkezéseit", figyelmen kívül hagyták továbbá a Pedagógusok Szakszervezetének kérését és kezdeményezéseit - közölték.
Kitértek arra is, hogy január 3-án megkeresték Réthelyi Miklós oktatásért is felelős minisztert, rámutatva arra, hogy tanév közben a vezetőváltás rendkívüli hátrányokkal járhat, veszélyeztetheti a tanév befejezését, a felvételi eljárások lebonyolítását, az állami vizsgák megszervezését, illetőleg az új tanév előkészítését.
A PSZ kezdeményezte, hogy az intézményvezetői megbízások visszavonásával, az új megbízások kiadásával kapcsolatos kérdésekben induljon egyeztetési eljárás az érdekvédelmi szervezettel.
A megkeresésre az oktatásért felelős miniszter 2012. január 23-áig semmilyen választ nem adott - írták. A tömörülés - mint kifejtették - alátámasztottnak látja abbéli félelmét, hogy a közoktatási rendszer államosítása megfelelő alapot teremt a szakszervezeti érdekegyeztetés kizárásához, az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez és a pedagógusok elbocsátásához.
A szakszervezete sajnálatosnak tartja, hogy a kormány folytatni kívánja az általa bevezetett és az alaptörvénnyel szentesített gyakorlatot, miszerint döntéseit mind központi, mind területi szinten az érdekképviseleti szervek véleményének megkérdezése nélkül, minden egyeztetést mellőzve hozza meg. A Pedagógusok Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja ezt a kormányzati magatartást, ezért követeli, hogy kezdődjenek meg a tárgyalások az érdekegyeztetés rendszerének újragondolására, újraszabályozására.
A szakszervezet meggyőződése, hogy csak érdemi párbeszéddel lehet fenntartani a közoktatási intézményekben az alkotó munkához szükséges "munkabékét".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


