Elővigyázatossági elemek
Új játékszabályok: Fellegi megegyezett Rehnnel
Sikerült világosan egyeztetni az unióval az alapvető irányokat, azokat a kondíciókat, amelyeket a Magyarországnak nyújtandó pénzügyi támogatást célzó tárgyalásokkal kapcsolatban a felek kölcsönösen elfogadhatónak tartanak.
2012.01.20 14:31MTIEzt közölte újságírókkal Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, miután pénteken Brüsszelben megbeszélést folytatott Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökével.
"Ennek alapján neki is megvan a maga dolga, amit el kell végeznie, nekünk is megvan a magunk dolga" - mondta Fellegi. Reményének adott hangot, hogy a közeljövőben megkezdődhetnek a tárgyalások. Pontos dátumot nem tudott mondani, és ezt azzal indokolta, hogy egyelőre nem ismeretes, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között milyen egyeztetésre kerül majd sor, márpedig a tárgyalási mandátumkiadás a két szervezetben eltérő döntéshozatali mechanizmus eredménye lesz.
A miniszter elmondta, hogy pénteki brüsszeli tanácskozásával a végére ért kéthetes körutazásának. Ennek során - Washingtonban az IMF-nél, Frankfurtban az Európai Központi Banknál, valamint Berlinben és Bécsben a német, illetve az osztrák bankvezetésnél és kormányzatnál - megfogalmazása szerint a magyar pénzügyi helyzet szempontjából "kritikus partneri kapcsolatokat" térképezte fel.
"Abba a helyzetbe jutottunk, hogy látjuk azokat a pontos feltételeket, amelyeket a tárgyalásokkal kapcsolatban értelmeznünk kell. Azt is látjuk, hogy mik azok, amelyekben külön döntést kell hozni. Ezekről a kormánynak be fogok számolni valószínűleg a hét végén" - közölte Fellegi Tamás.
Hozzátette, hétfőn is lesz kormányülés, és a kormány meg fogja hozni a szükséges alapvető döntéseket, majd kedden Orbán Viktor miniszterelnök találkozik José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével.
Fellegi feltételezése szerint az Orbán-Barroso találkozón számos nyitott kérdést rendezni tudnak majd, vagy legalábbis el tudják kezdeni az arról való tárgyalást. A miniszter hangsúlyozta, hogy a hiteltárgyalások szoros összefüggésben lesznek majd azzal a párbeszéddel, amely a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az egykulcsos adó kérdése szerepel-e a Brüsszel részéről megemlített feltételek közt, a magyar miniszter közölte: ez a téma része a tárgyalási folyamatnak.
Szerinte miután a tárgyalások egyik kérdése a makrogazdasági csomag és annak jövője, "minden olyan kérdés, amely a költségvetéssel, a bevételekkel, a kiadásokkal, az adórendszerrel kapcsolatos, természetszerűleg szerepelni fog".
Ebben - mondta - semmi szenzáció nincs. Az a kérdés, hogy miként fog szerepelni, és milyen konzekvenciája van ennek a kérdésnek" - jegyezte meg.
Fellegi Tamás elmondta: Olli Rehn megerősítette, hogy az Európai Bizottság álláspontja szerint a jegybanki függetlenség biztosításának kérdésére megoldást kell találni a pénzügyi támogatásról szóló tárgyalások megkezdése előtt. Ami a jegybanktörvény Brüsszel által kifogásolt egyik elemét, a jegybankelnök alkotmányos eskütételi kötelezettségét illeti, Fellegi úgy vélekedett, hogy ez a kérdés megoldható.
A Magyarország által remélt hitelmegállapodás tartalmát és jellegét illetően a miniszter azt mondta: teljesen rendben lenne, ha azt készenléti hitelmegállapodásnak neveznék. Magyar részről mindenesetre hangsúlyozzák, hogy a pénz lehívására nincs azonnal szükség, tehát indokolt, hogy a megállapodás tartalmazzon elővigyázatossági elemeket - tette hozzá.
Fellegi Tamás hangsúlyozta: Magyarország ismeri a játékszabályokat, és soha nem gondolta azt, hogy feltételek nélkül hitelkerethez lehet jutni. Azt, hogy feltételeket fogalmaznak meg, valamint hogy ellenőrzik a feltételek teljesítését, teljesen természetes dolognak nevezte.
A miniszter kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy a szükséges magyar lépések megtételéhez nincs szükség az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06