Gáz lesz
Ukrajna nem adja el gázvezeték-hálózatát Oroszországnak
Ukrajna az olcsóbb gázért cserébe nem fogja eladni gázvezeték-hálózatát Oroszországnak - jelentette ki Jurij Bojko ukrán energiaügyi miniszter pénteken, elhárítva ezzel a Moszkva által már régóta javasolt megoldást.
2012.01.13 16:21MTIUgyanakkor ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja az Oroszországgal fennálló gázszállítási megállapodást - amelyet Kijev igazságtalannak tart - amennyiben a felülvizsgálati tárgyalások nem vezetnek eredményre. Újságíróknak elmondta, a gázhálózat eladása soha nem volt napirenden. Szerdán a miniszter már megerősítette, hogy Ukrajna a felére, 27 milliárd köbméterre csökkenti orosz gázimportját az idén.
A bejelentésre Alekszej Miller, a Gazprom vezetője úgy reagált, hogy Ukrajna erről nem egyeztetett az orosz féllel, és az import csökkentésével Kijev megszegi a két ország között érvényes gázszerződést.
Az orosz illetékes hangsúlyozta továbbá, hogy a meglévő szerződés értelmében Ukrajnának azért a földgázért is fizetnie kell, amit nem használ fel. Jurij Bojko már december 30-án is arról beszélt, hogy Ukrajna felezi orosz gázimportját. A miniszter azzal indokolta a döntést, hogy a magas orosz gázárat Ukrajna nem képes fizetni.
Az ukrán szakminiszter szerint a kieső orosz földgázt részben saját kitermelésű szénnel váltják ki. Hozzátette: ha olcsóbb lesz az orosz földgáz, akkor Ukrajna többet vásárol majd, de akkor is csak annyit, amennyit biztosan ki tud fizetni.
Ukrajna a tavalyi utolsó negyedévben ezer köbméterenként mintegy 400 dollárért szerezte be egyetlen gázszállítójától a földgázt, ám az árat túl magasnak tartja. A múlt év utolsó hónapjaiban tárgyalásokat folytatott a mérsékléséről, de eredmény nélkül. Ukrajna 250 dollárnál alacsonyabb gázárat akar elérni ezer köbméterenként.
Ukrajna ezer köbméterenként 264 dollárt fizetett a tavalyi első negyedévben az orosz földgázért. A következő három hónapban 295,6 dollárt, a harmadik negyedévben 354 dollárt, az utolsó három hónapban pedig csaknem 400 dollárt.
Az ukrán parlament a 2012. évi költségvetés kidolgozásakor 416 dolláros gázárat vett alapul ezer köbméterenként, ez az idei első negyedéves gázár. A Gazprom biztosítja az európai gázszükséglet 25 százalékát. Ennek 80 százaléka Ukrajnán keresztül jut el az európai fogyasztókhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


