Szorosabbra fűzik a gazdasági kapcsolatokat
Peking és Szöul összébb simul
A gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzéséről, a koreai-félszigeti béke és stabilitás fenntartásáról, forródrótról és a tilosban halászó kínaiak megállításáról is szó volt kedden Ri Mjong Bak dél-koreai elnök és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök találkozóján Pekingben.
2012.01.10 14:44MTIA felek a legfontosabb területeket érintő kérdésekben a jövőben is szoros konzultációkat és együttműködést ígértek egymásnak; a két ország külügyminisztere között forródrót létrehozását tervezik.
Peking az elmúlt két napban a legfelsőbb szinten is megerősítette, hogy Szöulhoz hasonlóan fontosnak tartja a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését. A politikusok a közös közleményben a magas szintű kapcsolattartás mellett a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok fokozását szorgalmazták, de érintették az éghajlatváltozás és a környezetvédelem témaköreit is.
Ri Mjong Bak kínai látogatása idején kimondták, hogy megkezdik a világ második legnagyobb gazdasága és Ázsia negyedik gazdasága közötti szabadkereskedelmi megállapodás tárgyalásainak előkészítését. Szakértők szerint a konkrét hivatalos egyeztetésekhez még hónapokra van szükség.
Sajtóértesülések szerint a tárgyalásokon téma volt az is, hogy miként akadályozhatnák meg a kínai halászok illegális tevékenységét a dél-koreai vizeken. A probléma rendezésére az illetékesek rendszeres konzultációkat fognak tartani. A témának az ad aktualitást, hogy a múlt hónapban késsel támadt a dél-koreai parti őrség két tagjára a Sárga-tengeren egy kínai halász, s egyikük belehalt a sérülésébe.
Ri látogatásával egy időben kedden asztalhoz ült a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások dél-koreai és kínai tárgyalója. Részletek nem ismeretesek, de megfigyelők megjegyzik, hogy Kim Dzsong Il észak-koreai vezető halála óta Peking intenzívebben javasolja a tárgyalások újraindítását a “segélyt a leszerelésért” formula keretében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


