Felülvizsgálják a mutyi lehetőségét
Piszkos pénzügyek: balhés bankárok miatt szigorít rá a pénzügyekre Svájc
A svájci nemzeti bank (SNB) felülvizsgálja az igazgatósági tagok magánjellegű pénzügyi tranzakcióira vonatkozó szabályozását a bankelnök körül kirobbant botrányra való tekintettel.
2012.01.08 11:16MTIPhilip Hildebrand felesége még a nyár folyamán mintegy félmillió dollárt vásárolt a svájci frank árfolyamrögzítése előtt három héttel, majd később - amikor megerősödött a dollár a beavatkozás hatására - nyereséggel eladta az összeget.
Az üggyel kapcsolatban felmerült a bennfentes kereskedelem gyanúja, a bankelnök azonban azt állította, hogy nem követett el jogsértést, és ezt egy független auditori vizsgálat is alátámasztotta. Mindamellett az SNB-nél azt közölték, egy külső könyvvizsgáló céget fognak megbízni azzal, hogy áttekintse a SNB-igazgatók 2009 és 2011 közötti pénzügy tranzakcióit. Philip Hildebrand egyébként nem szándékozik lemondani az ügy miatt.
Korábban kijelentette: amíg élvezi a kormány és a jegybank igazgatótanácsának bizalmát, addig marad a posztján.
A svájci államfő szerint sem kell lemondania a bankelnöknek: Eveline Widmer-Schlumpf - aki az ország pénzügyminisztere is - úgy látja: Hildebrand személyében olyan bankelnököt veszítene el az ország, aki "kiváló szakember, jó kapcsolati hálóval rendelkezik, és igen hasznos Svájc számára".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


