4-5 milliárd forintos kár
Gyanúsak a MÁV-székházak a Jobbiknak
Jobbik hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a MÁV-székházak ügyében ismeretlen tettesek ellen. A párt szerint az államot 4-5 milliárd forintos kár érte azzal, hogy a vasúttársaság kiköltözött Andrássy úti központjából és új irodákat bérel a Könyves Kálmán körúton.
2011.12.22 16:08MTIKorondi Miklós, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtökön hangsúlyozta: az Országos Rendőr-főkapitányságon, december 14-én tett feljelentésükkel Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos munkáját kívánják segíteni, azért, hogy – mint mondta - minél hamarabb felelősségre vonhassák a közvagyont hűtlenül és hanyagul kezelőket. Kiemelte: feljelentésüket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2009 augusztusában készült jelentésére alapozták, amely kimondja, hogy a MÁV alapító okiratát megsértve kötötték az új székház kölcsönszerződését.
Korondi Miklós szerint a vasúttársaság emellett nem mérte fel körültekintően az árfolyamkockázatokat, továbbá nem készített elemzést az Andrássy úti székház értékesítésének célszerűségéről, ráadásul az új irodákban a piaci áraknál kedvezőbb bérleti díjakat sem sikerült kiharcolnia.
A jobbikos képviselő szerint a magas üzemeltetési költségek így nem csökkentek: a MÁV-nak immáron évi kétmilliárd forintot kell fizetnie új székháza bérletéért, míg az Andrássy úton álló ingatlan üzemeltetése csak 190 millió forintot emésztett fel évente.
Korondi Miklós aláhúzta: a vasúttársaságnál így eddig összesen 4-5 milliárd forintos veszteség keletkezett. A MÁV 2008-ban költözött ki a világörökségi védelem alatt álló, fővárosi Andrássy úton található központjából, amelyet azóta nem használnak, állaga folyamatosan romlik – hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Aláhúzta: a költözést hivatalosan azzal indokolták, hogy így az addig megosztott vasúti adminisztráció egy épületbe kerül.
A Jobbik szerint azonban az előző kormány idején „egyesek szerették volna megkaparintani ezt a patinás épületet”. Korondi Miklós úgy gondolja, ez végül a „környéken zajló ingatlanpanamákhoz kapcsolódó feljelentések miatt hiúsult meg”.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


